Nem egy egyszerű történelmi regény, hanem jóval több annál. Nyers, szókimondó, sötét és fájdalmas női nézőpontból újragondolt történelem. A könyv címe nem igazán fedi a történet mondanivalóját. Nem bosszút állnak a nők, hanem kiállnak magukért, családjukért, eszméjükét, vallásukért, a népükért azzal, hogy tovább viszik némán, belső lázadásukkal a korábbi dolgaikat. Nem hódolnak be, csak alkalmazkodnak.

A történet a trójai háború utáni világba vezet.  Míg a vesztesek nemcsak az otthonukat, hanem az identitásukat és a szabadságukat is elveszítik, a nők csendesen lázadnak, túlélnek mindenáron. Az író nagyszerű történetmesélő. Nem idealizálja a háborút, a nyertes fél hőseit, hanem megmutatja egy háború veszteseinek küzdelmét, a durva dolgokat is. Továbbá bemutatja a hús-vér emberek háború utáni mindennapjait mindkét fél szemszögéből. Az emberi mivoltukban látjuk őket, a gyászukkal, haragjukkal és bosszúvággyal, beletörődéssel, árulással.

A regény legnagyobb ereje a megteremtett atmoszférája, szókimondása. Nem a csatajelenetek dominálnak, nem a hősök a főszereplők, hanem a csendes, névtelen hősök, a nők. Nagyszerűen bepillanthatunk, kellően messziről szemlélve a lelkekben dúló háborúkba. Egy igazán erős, karakterközpontú, hihető, gondolatébresztő kötet. Bevallom, sokáig velem fog maradni. Ezek a nehéz női sorsok nagyon megindítók. Ráadásul az író nagyon érzékletesen ír, így végig olyan érzésem volt, mintha én is ott lennék velük, egy közülük. 

A főhős, Briszéisz, Akhilleusz gyermekét várja. Onnan folytatódik Barker sorozatának második része. Akhilleusz, már meghalt. Briszéiszt férjhez adják a hős egy barátjához, hogy védve legyen. Ő mégsem akar feljebb jutni, ebből előnyt kovácsolni.  Inkább próbál lavírozni, a sorsát jobbra fordítani, kihozni az életéből a legtöbbet, miközben segít a tőle rosszabb sorsba kényszerített nőknek túlélni, alkalmazkodni. Vagy csupán megérteni az ő választásukat. Ő egy igazán jó főszereplő. Az író nem festi le tisztán pozitív hősként. Inkább esendőként, aki egyre erősebb és erősebb lesz. 

A történet most is lassan hömpölyög, mégis sokat ad az olvasónak.

Fülszöveg:

„Hogy mit éreztem a magzat iránt, kinek apja megölte a férjem és a fivéreim, majd felégette az otthonomat? Azt éreztem, hogy nem az enyém. Inkább érződött parazitának, mint kisbabának, aki átveszi felettem az uralmat és felhasznál a saját céljaira – az ő céljaikra. Megölni minden férfit és fiút, megtermékenyíteni asszonyaikat, míg végül egyetlen trójai sem marad.”

Idézet: 

Miért is tekintettek volna fenyegetésnek egy asszonyt?