A Méltatlanok egy igazán sötét, nyugtalanító, felkavaró, megrendítő, elgondolkodtató disztópia. 

A fülszövege rögtön megfogott. Szeretem az elgondolkodtató disztópiákat. Itt pedig elég erősnek, tartalmasnak ígérkezett. A témaválasztáson, a világfelépítésen és a karakterépítésen kívül a legmegdöppentőbb a rövidsége volt a kötetnek. Nem gondoltam, hogy ennyi oldalban sikerülni fog az írónak kifejteni a karaktereket, felépíteni a világot és megismertetni a szörnyűségét velünk olvasókkal, egyszerre. De nagyszerűen sikerült.

A történet hihető borzalmas világa ellenére. Sőt! Talán pont azért annyira hihető. Egy elnyomó társadalom világába vezet minket, ahol az embereknek nincs szava, méltósága, nem lehet önálló gondolata, javai. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, aki próbál életben maradni és megőrizni emberségét, gondolatait, múltját, identitását a lelke mélyén, csendben. Ez nem könnyű. A karaktere zsigerből szerethető, ahogy ő is vágyik a szeretetre, a múltra, ami még normális volt. Keresi a kiutat, a menekülést, a jót, a jó embereket.

Az író nem finomkodik, a könyve fájdalmasan őszinte, sőt brutális, érzelmileg mély és provokatív. Hihető az egész, és ez meglehetősen felkavaró. Nagyon durva körülmények között, egészen fura hitrendszer szerint élnek a nők. Egy fura kasztszerű rendszerük van, ahol vannak a rabszolgák, a cselédek, a méltatlanok és olyanok is, amelyek elvileg fel vannak magasztalva. De nem ilyen egyszerű ez a dolog. Az író nagyszerűen vázolja a különbségeket, majd megmutatja szép sorban mindegyik kaszt negatívumait is. 

A történet remek kérdéseket vet fel: Mi határozza meg, hogy ki méltó az életre? Hol a határ? Meddig mehet el egy ember? Mennyire bízhatunk egy jól felépített világban? mikor kérdőjelezzük meg azt? Mi történik, ha működik a csordaszellem és az empátiát is kiölik belőlük? Miért uralkodhat egy ember mindenki felett? 

Ez a könyv azoknak szól elsőroban, akik bírják a durvább történéseket, lelkileg nem törnek hamar össze, mert itt bizony egy sötétebb társadalmi kérdésekkel – hatalommal, manipulációval, kirekesztéssel –felépített világot kapnak. 

A könyvet köszönöm a Metropolis Media kiadónak!

Fülszöveg:

A ​világ káoszba süllyedt és romokban hever: az áradások elpusztították a civilizációt, az elektromosság és az internet csupán emlék, a túlélők csoportjai kietlen, sivár tájon küzdenek a fennmaradásért. Egy elhagyatott területen áll a Szent Testvériség Háza – egykori kolostor, amely az elveszett nők menedékévé vált, ám falai között nem béke, hanem félelem és kegyetlenség uralkodik. A lakók kasztokra osztva élnek, vakon követve a felsőbbrendű Rendfőnöknő törvényeit, miközben a fájdalmon és megaláztatáson át keresik a megvilágosodást. A regény főhőse a „méltatlanok” egyike: alacsony rangú, névtelen nővér, aki mindenáron be akar jutni a kiválasztottak, a Megvilágosodottak közé. Titkos, vérrel és sárral írt naplóbejegyzéseiben mesél a Szent Testvériség Házának mindennapjairól, a könyörtelen fenyítésekről, csonkításokról, halálról, a vallási fanatizmus börtönéről – és a saját emlékképei hiányzó darabjairól.

Amikor azonban egy idegen nő bejut a kolostorba, és csatlakozik a méltatlanok soraihoz, főhősünk kénytelen szembenézni rég eltemetett múltjával és megkérdőjelezni a Megvilágosodottak valódi természetét.

Idézet:

A köd az elpusztult földről, a megsemmisült világ felül érkezett. Hideg, ragacsos, mint a pókháló, de ha megérintjük, szétfoszlik az ujjaink között. Egyesekből mindenféle allergiás reakciót váltott ki, viszketést, erős fájdalmat. Egy szolga bőre elszíneződött. Soha többé nem láttuk.