Megyeri Tünde Edit írónővel készítettem interjút
Megyeri Tünde Edit írónő mesélt egy interjú keretein belül terveiről, írásról.
- Hogyan kezdődött az írói pályafutásod? Volt-e egy meghatározó pillanat vagy élmény, ami elindított ezen az úton?
Igen, határozottan volt. A covid járvány idején komolyan megbetegedtem és a felépülésem nagyon sokáig tartott. Az átélt szörnyűségek nyomán életemben először találkoztam a pánikroham pusztító érzésével. Végül szakemberhez kellett fordulnom, aki többek között a terápiás írást javasolta gyógymódnak. S bár a járványról azóta se írtam egyetlen alkalom kivételével, az írás olyan erővel sodort el, hogy azóta is attól félek, egyszer csak majd felébredem. Visszagondolva már összeraktam, hogy valójában egész gyerekkoromtól írtam, csak lehetőségem nem volt rá, hogy ezt komolyan vegyem.
2021-től azonban rendszeresen publikálok hazai és külhoni irodalmi lapokban. 2023- ban az egyik elbeszélésem bekerült az Írószövetség Az év novellái című antológiájába, ami nagy tisztesség.
Májusban pedig megjelent az első regényem, amihez kapcsolódóan a napokban kezdődnek a könyvbemutatók és dedikációk, kint leszek vele az Ünnepi Könyvhéten is.
- Hogyan zajlik nálad az írás folyamata? Vannak bevált szokásaid vagy rituáléid, amelyek segítenek az alkotásban?
Általában este, sőt, éjjel írok. Ez részben azért alakult így, mert van egy főállásom- tanítok, tehát napközben nem érek rá. De az is benne van, hogy estére elcsendesedik a ház és semmi nem zavar az alkotásban. Ha nagyon feszít a szöveg, akkor nappal is neki kell ülni. Azt már felismeri a családom, mikor úgy viselkedem, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, olyankor az a bajom, hogy írnom kéne, de helyette próbálok ebédet főzni vagy más hétköznapi dolgot csinálni, csak hát nem megy. Szerencsére nagyon támogatóak és megértik, ha például szombat délután grillezés helyett bezárom a szobám ajtaját és a bekukucskálóknak csak némán rázom a fejemet, hogy most ne szóljanak.
- Milyen kihívásokkal szembesültél írás közben, és hogyan küzdöd le ezeket?
Legtöbbször előbb kezd el élni bennem a szöveg, keresi a hangját, mondatokat formál a fejemben és csak utána ülök le megírni őket. Van, hogy nagy sebességgel jegyzem le oldalszám a szöveget és van, hogy megrekedek, nem megy tovább a mondat. A novellák esetében többnyire egy, esetleg két leülésre elkészül a szöveg és már csak gyomlálni kell a felesleget. De a regény az más. Ott van, hogy hetekre el kell távolodnom a szövegtől, a történettől, a szereplőktől. Ilyenkor arra várok, hogy újra megszólaljanak, elmondják mit kell leírnom róluk. Most is egy ilyen fázisban vagyok.
- Mi az, ami miatt különösen szeretsz írni?
Az írás számomra leírhatatlanul csodálatos, szinte földöntúli állapot. Olyan szükséges és természetes, mintha lélegeznék. Nagyon későn, szinte ötvenévesen engedhettem meg magamnak először, hogy szépirodalommal foglalkozzam és csak mostanában fogtam fel, hogy ez az egyetlen állapot, amiben teljesen és nem csak részlegesen vagyok önazonos magammal. Egyszóval azért szeretek írni, mert az vagyok én, az az ember, aki ír.
- Mesélnél az eddig megjelent műveidről? Kiknek íródnak elsősorban és milyen műfajban?
Korábban főleg kisprózát írtam: novellát, tárcanovellát. Ezek tematikája változatos. Olykor csak egy hétköznapi élményt írok meg, mint például a Lugasok a ködben címűben, máskor egy kimerevített pillanatot, ilyen a Vasárnap. Egy életreszóló szerelemről szól az Eszter jött el. A leghosszabb elbeszélésemet a Hitel magazin címlapon hozta még 2022-ben, a címe Kisfiúk és egy intézetben játszódik. És vannak groteszk vagy megmosolyogtató írásaim is. Az utóbbi két évben azonban főleg a nagy formák érdekelnek, ezért nyúltam a regényhez. A most megjelent kötetem négy lány története, akiknek egészen máshogy alakult az életük, mint ahogy alakulhatott volna, ha nem éri utol őket a rendszerváltás. Az Akik gyufát árultak című regényem Kárpátalján játszódik és reményeim szerint sok mindent megmutat abból a szubkultúrából, amit a legtovább zárt el a vasfüggöny. Még csak egy hónapja jelent meg, de az olvasói visszajelzések nagy örömöt okoznak nekem. Remélem egyre többen olvassák majd!
- Milyen témák foglalkoztatnak leginkább, és miért tartod fontosnak ezek feldolgozását?
Az egyik legfontosabb téma, ami újra és újra visszatér az írásaimban az otthon- és identitáskeresés. Azt hiszem ez a kérdés különösen aktuális ma, amikor a migráció valós jelenség és egyre nő a digitális nomádok száma is szerte a világban. Ugyanakkor részemről ennek bizonyosan az is az oka, hogy huszonévesen el kellett hagynom a szülőföldemet, Kárpátalját, ami számomra traumatikus élménynek bizonyult. Egész életemet végig kíséri a kíváncsiság a világ változatos tájai, emberei iránt, sokat költöztem az elmúlt harminc évben. Párhuzamosan pedig ott él a vágy, hogy igazi befogadó otthonra leljek. Ez a kettőség jellemző rám és gyakran megjelenik az írásaimban. Visszatérő téma még a múlt egyes pillanataink megörökítése, a kivesző félben lévő kis közösségek élményeinek bemutatása, akikről szinte sosem szólnak a hírek. Összességében elmondhatom, hogy csak akkor írok, ha van valami fontos mondandóm, amiről úgy érzem, hogy el kell mesélnem, meg kell örökítenem. Ez lehet egy bonyolult emberi sors, egy érzés, vagy egy pillanat. De mindig a mondandó határozza meg a formát és a szöveget.
- Mi az, ami inspirál a műveid írása közben?
- Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóktól, és ezek hogyan befolyásolják a további munkád, írásaid?
Már a kezdetekben is volt egy kicsi, de lelkes olvasótáborom. A kollégáim, barátaim, régi gyerekkori társak írtak nekem, hogy olvasták ezt vagy azt az írásomat és milyen sokat jelentett nekik. Voltak, akik idéztek belőle, mások szöveget olvastak fel a tanítványaiknak, vagy olvasásra ajánlották az írásaimat. Ez nagyon jól esett és jól esik ma is. Természetesen a családom is a rendszeres olvasóim közé tartozik, de a nagylányom kivételével soha nem kapják meg a kéziratokat, csakis a publikált műveket. Barbara lányom tehát az, akit házi olvasószerkesztőmnek tartok, sokat segít azóta, hogy az első betűt leütöttem. Néha kicsit engedékeny és elfogult, nagyritkán megpróbál befolyásolni, hogy a kedvenc szereplőit ne öljem meg, jelzem- nem sok sikerrel. De viccet félre téve, az olvasók nem befolyásolnak az írásban, viszont boldoggá tesznek azzal, ha szívesen olvasnak.
- Milyen témák vagy projektek foglalkoztatnak jelenleg? Vannak-e új művek a láthatáron?
Második éve írom az új regényemet, melyből már két fejezetet lehozott a Hitel. Ez egy egészen más tematika, mint amit az Akik gyufát árultak című kötetben megírtam. Itt egy nagyon is jelen idejű főszereplőnk van, aki egész életében arra készül, hogy valami módon elszakad a helytől, ahol az édesanyja elhagyta őt és az apját. Egyfajt novellaregény, melynek szándékom szerint külön is értelmezhetőek a fejezetei, és ami egyszerre játszódik Magyarországon és Olaszországban. Ember emberhez és Istenhez fűződő viszonya, a predestináció, újfent az otthon és identitáskeresés. Érzésem szerint jóval töprengőbb szövegre kell majd készülni, mint az első regényemben. Sajnos vagy hál’ Istennek ez a mű annyira leköt, hogy nagyjából az írás első évében egyetlen novellát vagy szösszenetet se tudtam összehozni mellette. Most pár hónapja félre tettem a kéziratot és közben születtek rövidke elbeszélések, esszénovellák, de érezhetően a Tenger munkacímet viselő regény foglalkoztat igazán.
- Milyen célokat tűztél ki magad elé az írói pályafutásodban a következő évekre?
Azon kívül, hogy írjak, semmi mást. Írjak és publikáljak. Hogy minél több mindent elmesélhessek abból, amit fontosnak tartok. Hogy minél többen olvassanak és én egyre jobban írjak. Egyéb céljaim nincsenek. Nagyon örülök, ha olykor megtisztelnek a szerkesztők és bekerülök antológiákba, ez valóban sokat jelent, érzem benne az elismerést. De az írás már nem olyasmi, amit sikerben szeretnék mérni. Az írás ráadásjáték az életemben és egyetlen célja, hogy értéket teremtsek vele. Ha ez nem sikerül, akkor az kudarc, de máskor, amikor azt hallom az olvasóimtól, hogy egy mondat vagy egy jelenet megérintette, elgondolkodtatta őket, akkor tudom, hogy célt
értem.
Már említettem, hogy sokat olvastam és olvasok most is, ha csak tehetem. Nagyon szeretem a formabontó szövegeket, akár napokat is bíbelődök egy nehezebb nyelvezetű oldallal. A kedvenc íróim mind egytől egyik ilyeneket írnak. Egyszóval kicsit sem vagyok prűd, ha szépirodalomról van szó. Mégis, mikor írni kezdtem, egyre csak az a kérdés lebegett előttem, miként tudnak a nagy példaképeim, Szabó Magda vagy Ljudmila Ulickájá, a legnagyobb emberi mélységekről írni anélkül, hogy vulgárissá váljanak vagy közönségessé. Azóta is foglalkoztat a kérdés, hogy vajon kizárólag akkor érünk-e célt a mai olvasónál, ha pőrére vetkőztetjük a szereplőinket és megbotránkoztató szavakat adunk a szájukba, vagy van ennek egy másik módja is? A bravúr, hogy e nélkül legyünk aktuálisak, izgalmasak, mélységesek, az továbbra is izgat.
Az írónő elérhetőségei: https://www.facebook.com/edittunde.megyerimarian
