Interjú L. K. Patríciával
Mi inspirált az Árnyak hangja megírásában? Hogyan született meg az ötlet, majd az egész könyv?
Ez a könyv számomra egy játékból indult. Egészen pontosan amikor íróiskolába jártam, és a dramaturgia kurzusnál jártunk, volt egy olyan szorgalmi feladat, hogy fel kellett vázolni egy regényt. Mivel én addig megrögzött hólabdás író voltam, ezért elég sok fejtörést okozott, míg összehoztam egy komplett regény cselekményvázlatát, de most már semmi pénzért nem adnám fel ezt a módszert. Korábban mindig szétcsúszott a cselekményem, mert a karakterek mentek a maguk feje után (a mai napig is van egy félkész regény a fiókomban, amit egyszerűen nem tudom, hogy kazlazzam össze őket, annyira szétszaladtak), úgyhogy kezdő íróknak ...