2024. sze 29.

Interjú Alyona Crowerrel

írta: Mayerné Répási Adrienn
Interjú Alyona Crowerrel

acs.png

Alyona Crower, Árnyak és csillagok című könyve kitűnt szépséges borítójával azonnal a rengeteg fantasy kötet közül. Szinte azonnal felkerült a kívánságlistámra. Persze ennyivel nem elégedtem meg, így meginterjúvoltam nektek őt. 

Kinek a hatására kezdtél el írni? Mit szólt a közvetlen környezeted?


Az olvasás és írás szeretete már egészen kicsi koromtól jelen volt az életemben. Egy olyan családban nőttem fel, ahol mindenki szenvedélyesen olvasott, a könyvek pedig szinte mindenhol ott sorakoztak a lakásban. Amikor az általános iskolában a Sailor Moon és Harry Potter láz tombolt, úgy éreztem, hogy meg kell írnom a saját
történetemet. A fejemben már rengeteg elképzelés élt, amelyeket végül le is írtam. Így indult az én utam. 

A családom szerencsére mindig támogatott, velem együtt örültek minden apró sikeremnek.


Van olyan író, könyv, akinek a művei hatással voltak rád, az írásmódodra?


Naomi Novik az egyik örök példaképem. Az Árnyak és csillagok megírása során különösen sokat merítettem a Rengeteg című könyvéből. Nagyon szerettem, ahogy Agneska és Szarkan kapcsolata fokozatosan bontakozik ki, nem túl direkt módon, de mégis szívhez szólóan. Mindvégig megmaradt közöttük egy bizonyos távolság, így a
karakterek titokzatosak maradtak, ami szerintem különleges bájt adott a történetnek. A másik kedvencem Lucinda Riley A hét nővér sorozata. Remek történetmesélő volt, és nagyszerűen tudott szerethető karaktereket alkotni. Tetszett, ahogy a múlt és a jelen szálai összeértek a regényeiben.


Fantasy és romantikus stílusban, zsánerben írsz. Miért pont e kettő zsáner? Van olyan, amiben még szívesen kipróbálnád magad? 


Többségében ebben a két zsánerben olvasok regényeket, ezeknek a zsánereknek az írói eszköztárai ismerem a legjobban, így ezekben is alkotok. Szívesen kipróbálnám magam több műfajban is, de inkább novella és kisregény terjedelemben, mintsem regényében.


Milyen volt az első könyved születése? Mi volt a legnehezebb és mi a legjobb része?


Ha egy szóval kellene jellemezni: könnyed. Az első könyvem írása még a felszabadult, boldog alkotás időszaka volt, ahol egyszerűen csak azt írtam, ami éppen eszembe jutott, anélkül, hogy túl sokat gondolkodtam volna a logikán vagy az írástechnikai szabályokon. A Szerelem receptje két-három hónap alatt készült el, és bár tele van hibákkal, mégis nagyon közel áll a szívemhez. Jó lenne egyszer újraírni, de azt hiszem, hosszabb időbe telne, mint egy teljesen új történetet megalkotni. Magát a történetet félig-meddig átültettem a novemberben megjelenő regényembe. Adott mindkettőben egy ajándéküzlet tulajdonosnő, egy férfi, aki szeret és tud is főzni, bántalmazó ex és az újrakezdés motívuma.


Mit jelent számodra az írás? Milyen pluszt ad neked?


Számomra az írás az önmegvalósítás egyik legfontosabb eszköze. Olyan, mint egy hosszú, kimerítő, de ugyanakkor élménydús kirándulás, amely után jólesően fekszem le pihenni. Az írás során rengeteg különböző életet, világot és érzelmet élhetek át. Egyfajta menekülés a hétköznapokból, miközben másokat is elrepíthetek olyan helyekre, ahová talán sosem jutnának el, és átélhetnek olyan érzéseket, amikről azt hitték, már soha nem jön el.


Mesélj a könyveidről. Kiknek íródnak elsősorban?


A könyveim minden romantika- és fantasyrajongónak szólnak, kortól és nemtől függetlenül. Az Érted a világ végére egy kicsit specifikusabb: nemcsak a romantikus történetek kedvelőit célozza meg, hanem mindazokat, akik érdeklődnek Dél-Korea kultúrája, gasztronómiája, a K-pop vagy a K-dramák iránt. A történet középpontjában különböző társadalmi és vagyoni háttérrel rendelkező karakterek állnak, akiket nemcsak ezer kilométerek választanak el egymástól, hanem hazugságok és ármány is. Az olvasók eljuthatnak London nevezetességeihez, például a Tower Bridge-hez vagy a St. Dunstan romkerthez, valamint Dél-Koreába, a Namsan-hegyre, és a híres norebang karaoke bárok világába is.

beharangozo.png


Min dolgozol jelenleg? Milyen történeten?
Jelenleg a hamarosan megjelenő könyvemen dolgozom.  Emellett van két másik kéziratom is: az egyik az Árnyak és csillagok folytatása, a másik pedig egy varázslattal teli, sodró lendületű történet. Mindkettővel szeretnék haladni, de közben folyton új ötletek jutnak eszembe, amiket szintén szívesen megvalósítanék.

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#interjú 

Szólj hozzá

Interjú