2022. aug 17.

DiTox, ha tinid van!

írta: Mayerné Répási Adrienn
DiTox, ha tinid van!

young-people-g67453e0da_640.jpg

A kisgyerekes családok számára millió szuper lehetőség van szállás ügyben, remek gyerekbarát szállodák, apartmanházak, magánházak. De amint a kamaszkorba lépnek a gyerekek, nehéz olyan helyet találni, ahol valóban nekik is szóló, családi programokban vehetnek részt, és nem azzal telik az idő, hogy nyomkodják a kütyüket – az idő legalább felében. Innen jött az ötlet DiTox táborokhoz! Verát kérdeztem, az ötlet tulajdonosát!

- Hogyan jött az ötlet, hogy kamaszoknak és szüleinknek tábort, élményeket hozzatok létre?

Háromgyerekes anyukaként a gyerekek kicsi korától fogva kihívás, hogy hogyan egyensúlyozzunk a hasznos képernyőhasználat és az offline világ élményei között. Míg kicsik voltak a gyerekek, könnyebb volt kontroll alatt tartani a képernyőidőt, és a „való világ” is tartogatott rengeteg olyan programot, ami valós alternatívát nyújtott a gyerekek szórakozására vagy a családi programra. Millió gyerekprogram és családbarát szálloda közül választhattunk – a kisgyerekes családoknak ez is nagy könnyebbség. Ahogy viszont a gyerekek kamaszkorba lépnek és készségszinten használják az online applikációkat, a szülők úgy érzik, hogy kicsúszott a lábuk alól a talaj. Különösen igaz ez, ha a gyerekek elkezdik használni a közösségi média platformokat vagy online játékokba merülnek. Napról napra kerülnek távolabb: az új világuk valamiféle láthatatlan dimenzió, ahová nem igazán tudjuk őket követni. A szülő a legjobb szándékkal elkezd morogni, tiltani, veszekedni, de ennek sok esetben nincsen eredménye, vagy rögtön negatív hatással lesz a szülő-gyerek kapcsolatra. Pedig ahol kisgyerekkorban volt közös program, van kapcsolódás a szülők és gyerekek között, ott nem törvényszerű az eltávolodás. Csak jóval kevesebb a közös élményszerzés lehetősége, a kamasz gyereknek már kevés, ha kiülünk egy medencepartra családilag. Percek alatt előkerül az unaloműzés célját szolgáló telefon. Ugyanez a helyzet gyakran a 12 éves kor fölöttieknek szóló táborokban. Ezt a korosztályt nehéz „lekötni”, az első üres félórában vagy kényelmetlen helyzetben máris kézben van a menekülési eszköz. Elkeserítő sokcsillagos szállodák vagy drága táborok vacsora-asztalainál telefonon pötyögő gyerekeket látni. Próbáltam keresni olyan lehetőséget, ahol tényleg nekünk szóló programok vannak, és persze kortárs közösség is a srácoknak. Nem találtam ilyen lehetőséget, hát kitaláltam egy tábort, ahol a kütyümentesség nem a fő szempont, csak egy körülmény. Arra törekedtem, hogy olyan legyen a program, hogy senkinek eszébe ne is jusson elővenni a telefont.

- Mi a tematikája, a lényege ezeknek a táboroknak?

A DiTox tábor lényege, hogy kamaszok (12-20 éves korosztály) és szüleik eltöltenek egy kalandos 2-3 napot együtt. Olyan programokat szervezünk, ahol közösen jól érzik magukat – 100%-ban offline (a szülők korosztályának kicsit visszajönnek a régi tábor-élmények). A tapasztalat az, hogy a „családi csapatépítés” mellett rendkívül gyorsan épülnek kapcsolatok a többi résztvevő családdal. Átalában 15-20 gyerek és 15-20 szülő vesz részt a táborban: a gyerekek pár óra elteltével összeülnek kártyázni, vagy alakítanak röplabda-csapatot, a szülők számára pedig felüdülés olyan szülőkkel beszélgetni egy pohár borral a kézben a tábortűz mellett, akikkel hasonló korú gyerekeik miatt rengeteg közös témájuk van. A programokon való részvétel abszolút fakultatív, de egy pontszerző játék fogja össze a teljes tábort, így kellően nagy a motiváció, hogy minél több programban vegyenek részt és szerepeljenek jól a résztvevők. A teljesség igénye nélkül minden táborban elmaradhatatlan elem a stratégiai túra, az activity vagy a DiTox póker.

girl-g6fe566b9c_640.jpg

- Kiknek ajánljátok elsősorban?

Az alap-tematika és a programok jellege miatt olyan családoknak ajánljuk, ahol 12-20 közötti gyerekek vannak. Mindenféle felállásban érkeztek már családok hozzánk: a szokásos apa-anya-gyerekek felálláson túl volt anya-lánya, apa-fia, nagybácsi-unokaöccsök felállás is. Azok érzik leginkább jól magukat velünk, akik törekszenek az online-offline lét egyensúlyát megtartani: és ezért a szülők is és a gyerekek is hajlandók két napra letenni a telefont, és tényleg minőségi időt együtt tölteni. Ahol a szülők szeretnék még az utolsó éveket kiélvezni, amikor a gyerekek szívesen nyaralnak velük, szívesen töltenek együtt időt, és ezt minél tartalmasabbá szeretnék tenni.

- Mik a visszajelzések? Szükség van ilyen táborokra?

Az a tapasztalatunk, hogy elég nehéz belevágni ebbe a kalandba: általában az egyik szülő ránk talál és belelkesedik, aztán gyorsan megfutamodik, mert akár a másik szülő (meglepő, de ez a gyakoribb), akár a gyerekek első reakciója az, hogy ők biztos nem teszik le a telefont két napra. Viszont akik végül rászánták magukat a kalandra, 100%-ban jól érezték magukat velünk. Ezt onnan tudjuk biztosan, hogy a táborok végén kérünk visszajelzést minden résztvevőtől egyenként. Azt is megkérdezzük tőlük, hogy mennyire hiányzott a telefon, és táboronként 1-3 résztvevő mondta, hogy neki bizony hiányzott, a többiek között fele-fele arányban válaszolták, hogy néha eszükbe jutott, de egyáltalán nem hiányoztak a kütyük, a csapat másik fele számára kifejezetten jól esett offline lenni. Rendkívül pozitív visszajelzés, hogy több visszatérő családunk van, vannak, akik hozzánk igazították a nyári programokat, mert nem szeretnének egy tábort sem kihagyni. Szuper barátságok születtek már most, a gyerekek közül sokan összejárnak külön programra is. A legtutibb visszaigazolás, hogy már amint megérkeznek, szaladnak leadni a kütyüket, hogy mehessenek játszani. Az első alkalommal tapasztalt izgalom (félelem?), hogy mi lesz velük telefon nélkül, másodjára már egyáltalán nem látszik, sőt.

- Mi a tervetek hosszútávon ezzel a nagyszerű ötlettel?

Nagyon szeretnénk minél több családdal megismertetni ezt a fajta szabadságot: amikor a kütyük „rabságából” ki tudunk szakadni. Ahogy páran mondták a tábor után: egyszerűen megszűnik az időérzék, igazi „flow-élmény” ez a 45-50 óra szabadság, valódi Kikapcsolódás. Idénre három tábort szerveztünk, az őszi alkalommal zárjuk majd az évet. A résztvevők rágják a fülemet egy téli táborért is, de nem találtam még ehhez megfelelő helyszínt. Ami biztos, hogy a jövő tavasszal megnyitjuk a 2023-as tábor-szezont, és robogunk tovább.

  • Kinőttétek a bababarát, családbarát programokat és szálláshelyeket, de továbbra is keresitek a közös élményeket?
  • A nyaralásszervezés jobban lefáraszt, mint a munkád? Nehezen találsz olyan helyet, ahol ti is és kamasz gyerekeitek is jól érzik magukat?
  • Kamasz gyermekeidnek kicsit már uncsi a családi pihenés, de akkor szívesen veletek tartana, ha neki való programokon vehetne részt és mások is lennének az ő korosztályukból?
  • Hosszú hétvégék, egy napos programok, táborok - 100%-ban offline élményekkel - csapatépítő jellegű programok, társasjáték, improvizáció, közös zenélés, kvíz, túra és még millió izgalmas kaland.

Ez a DiTox. Tarts velünk a kütyümentes családi élményekért!

Következő tábor október 21-23, Cserhátszentiván!

#reklám #program #tábor #tini #ifjúság

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

Szólj hozzá

Program Kitekintő