2022. júl 13.

Aurora Lewis Turner: A ​tűzróka (Az ikerlángbűbáj 1.)

írta: Mayerné Répási Adrienn
Aurora Lewis Turner: A ​tűzróka (Az ikerlángbűbáj 1.)

covers_725816.jpg

Mondhatnám, hogy nem a borítója fogott meg első körben, de akkor hazudnék! Imádom a borítóját, ami rögtön felkeltette a figyelmem. A másik érv, ami a könyv mellett szólt, az a varázslatos világ, amibe elhelyezte az írónő a szereplőket. Fantasy a javából!

A japán kultúra keveredik a magyarországi helyszínekkel, történelemmel és vallással, illetve egy fantasztikus  varázsvilággal. Már ezért érdemes volt kézbevenni a kötetet!

Hihetetlenül gördülékenyen a stílus. Könnyen, gyorsan olvasható. Úgy kellett visszafogni magam, hogy egy nap alatt ne végezzem ki, befalva a lapokat! Pedig nem is én vagyok a célcsoport! De mégis visszavedlettem kicsit tinivé és borzasztóan élveztem.

A világ, amit az írónő létrehozott irtó klassz! Egy csipetnyi mágia, némi sötétség, varázslatos helyszínek, izgalmas, nem elcsépelt lények, képességek. Fantasy a javából! Nem is kell több egy fantasztikus fantasy kötethez! Szórakoztató és tényleg elviszi az embert a történet sok apró részlete. A leíró részek nagyon jók, szinte ott érzi magát az olvasó is a helyszíneken. Viszont a nagyon jól megkomponált világ, millió kérdést vetett még fel bennem. Tovább olvastam volna. Tudom, a következő részekre is kell hagyni a patronokból!

fox-g7e09ee96b_640.jpg

Fotó: Pixabay

Mindezekhez kapunk egy kis románcot, évődést fiatal módon, pikánsan. Izgalmas szereplőket, barátságot és érzelmeket is...Ifjúsági regény. Na és? Nem a bugyuta, ömlengős formát képzeljétek el, hanem ez a történet pont az ellenkezője. Nagyszerűen leírja erre a korra jellemző útkeresést, az elveszettséget, ahogy próbálja a fiatal belőni magát az életben, mihez kezdjen, milyen életcélokat keressen, ki ő és mivé szeretne válni, milyen buktatói vannak és nehézségei az életnek. 

Amaja jól hozza a főszereplőt. Könnyű azonosulni vele, és megszeretni. Az írónő lement a mélységekig, hogy megértsük, miért olyan, amilyen. A mellékszereplőkből van bőven. Ők kevésbé árnyaltak, nincs mélységük, de kedvelhetők, sokszínűek, más és más élettörténettel, világlátással, egyedi jellemzőkkel bírnak. Amaja ikertestvére igen kevés részt kapott. Remélem az írónő a folytatást neki szánja, bemutatva az ő élettörténetét is jobban. Hiszen a két szereplő együtt lesz erős. Jack, a Vadász érdekes figura. Amaja és Jack évődése, nem túl komoly és talán ezért jó és könnyed az egész. Az írónő nem akart igazán nagy horderejű dolgokat, erősebb szexualitást beletenni a könyvbe, kizárva a fiatalabb olvasókat. És ez így jó is volt. Számomra is pont elég volt ez a szint. Kettőjük kapcsolata érdekesen alakul. várom, mit hoznak majd a továbbiakban...

Hogy kinek ajánlom a kötetet? Bárkinek, aki kedveli a varázslatos világokat, szívesen olvasna egy könnyed, szórakoztató könyvet és szereti a különleges karaktereket!

A könyv érdekessége, hogy az írónő a rendszeres olvasóival szavaztatta meg egyes részek alakulását, egyes szereplők sorsát a csoportjában. Így az íróőnn kívül az olvasók is beleszólhattak a történet folyamatába kicsit.

 

Az írónő munkásságáról itt tudhattok meg többet és a kötetet itt tudjátok megrendelni:

 https://www.facebook.com/auroralewisturner.fantasyregenyek

NewLine kiadó oldala

A könyvet köszönöm az írónőnek! Nagyon várom a folytatást!

Fülszöveg: 

A ​léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez…
Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon a lelketlenekkel, és őrző váljon belőle.
Magyarországra érkezik, ahol a Margitszigeten lévő, titkos Akadémián megismeri ikertestvérét, Alexandert. A két árva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, miként haltak meg a szüleik. Ekkor még nem is sejtik, milyen titkok és rejtélyek övezik őket, miközben új barátaiknak is bőven akad rejtegetnivalója.
Vajon kiderül, miért száműzték az ikreket a Föld két külön pontjára, hogy ott nevelkedjenek? Mi köze lehet az Elsőknek, akik maguk is lelketlenek, a testvérekhez és világunk pusztulásához? Vajon Amaja megbékél-e valaha a tűzróka jelenlétével, mely egyszerre perzseli fel az emberek és őrzők életét… És végül meddig tudja távol tartani magát a Vadásztól, aki felébreszti szunnyadó ösztöneit?
Vámpírok, átkok, merényletek, boszorkányok, humor és romantika jellemzi ezt a különleges univerzumot, amely világunk álarca mögött rejtőzik.

Idézet:

Viszont egy világban, ami tele van varázslattal, honnan tudjátok, mi igazi és mi megtévesztés?

358 oldal 
puhatáblás 
ISBN: 9786156373823

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #ifjúsági #történet #szerlem #románc #tini #olvasnijó #fantasy #fantasztikus #NewLine

Szólj hozzá

Recenzió Olvastuk