Szaniszló Vivien elképesztő művei felkavaróak és elgondolkodtatóak. Képeiben emberi kapcsolatok, érzelmek mutatkoznak meg!

- Festőművész vagy. Mesélnél róla, hogyan, miként alakult ez így? Kiskorodban is szívesen
alkottál?

Igen, egészen pici koromtól kezdve szívesen fejezem ki magam képekben. Kislányként gyakran képzeltem el meséket, különböző történeteket a fejemben, amiket aztán nagy szeretettel és élvezettel komplonáltam papírra. Sokkal többet "éltem" belül az elmémben, mint a külvilágban. Sosem unatkoztam ezáltal. Mivel sokszor kirekesztve éreztem magam a közösségben, így mindig volt mihez nyúlni gondolatban, hogy enyhítsem a magányt. A rajzolás szeretete nem apadt, későbbiekben a szüleim beírattak egy rajzszakkörre, ahol megismerkedtem a festészettel 9 évesen. Örökké hálás leszek a támogatásukért és a soha véget nem érő szeretetükért, biztatásukért. Rögös volt az út, ami odáig vezetett, ahol most vagyok, de minden perce megérte.

- Milyen módon fejlesztetted magad az évek során?

A rajzszakkör után, a Képző - és Iparművészeti Szakközép Iskolában tanultam, ahol festőként végeztem. Folyamatosan kerestem magam, fogalmam nem volt hogy merre tartok, hogyan tudnám kifejezni az érzéseim leginkább. Csak a belső késztetés volt meg. Sajnos úgy hozta a sors, hogy bő 10 évre eltávolodtam a festészettől és egy nagyon nehéz időszak vette kezdetét az életemben. Dolgoztam és próbáltam túlélni a mindennapokat. Kallódtam, mint egy elveszett bőrönd, tele teherrel. Nem találtam a helyem a világban, nem értettem, hogy mi értelme van a létezésemnek egyáltalán. Gyökértelennek éreztem magam. Nagy csatákat vívtam belül is, és a körülményekkel is egyaránt. Miután rendeződtek a soraim, autodidakta módon fejlesztettem magam tovább, sokat olvastam és gyakoroltam.

2016-ban megismertem Valakit, aki újra a festészet felé terelt és elhitette velem, hogy nem késő újrakezdeni. Nem tudom elégszer megköszönni neki! Életem egyik legnagyobb ajándékát kaptam azáltal, hogy lett egy második esélyem arra, hogy ismét festhessek...úgy igazán.(vagy talán úgy, mint még soha) Azután, hogy szépen lassan megtaláltam az önértékelésem elveszett darabkáit, és pislákoló fényét az önbizalmamnak, belevágtam ebbe a "művészi utazásba" nagyobb lendülettel, mint valaha.

- Milyen területen, anyagokkal dolgozol legszívesebben?

Gyerekként a különórákon kezdtem el festeni először akvarellel, majd több technikát is kipróbálva, végül megállapodtam az olajfestészetnél. Azt hiszem ez a kedvencem mindközül..Olyan masszív és erőteljes. Szeretem az anyag sajátosságát, illatát és textúráját, szinte szobrászkodni lehet vele, ha festőkéssel dolgozom. Elegáns, egyben mégis zabolázatlan. Szeretem, ahogy formálódik az újjaim alatt végül testet ölt, mint egy kész alkotás, vagy legalábbis egy befejezettnek mondott festmény. Nehéz megítélni ugyanis, hogy egy mű mikor van készen. Eljön egy pont, mikor már úgy érzem nem tudok hozzá többet tenni, talán akkor. Vászonra festek legszívesebben, de gyorsabb munkákhoz, vagy vázlatokhoz még mindig szívesen visszatérek a vízfestékhez is. A szürrealizmus áll hozzám legközelebb. Gazdag szimbolikája és álom -(rémálom)szabadsága kimeríthetetlen forrásokat ad.

- A képeid mögött van tartalom, gondolatok is. Hogyan készülnek? Megérint egy-egy téma? 

Mindig törekszem rá, hogy csak akkor fessek, amikor igazi zsigeri késztetésem van. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sok az ötletem, képek villanak be az agyamba, amikről tudom, festméynekké formálódnak majd. Ezek a homályos foszlányok bármikor megjelenhetnek, így mindig azt festem, amelyik a leghangosabban dübörög. Szimultán dolgozom több képen egyszerre. Engem majdnem minden megérint, hevesen reagálok a belső történéseimre és a világéra is. Nagyon rossz alvó vagyok így gyakran előfordul, hogy éjszaka is festek, csak fejben. Elképzelem, hogyan folytatok egy már készülőben levő képet, vagy gondolatban alkotok egy újat. Főként az emberi kapcsolatok érdekelnek, ezek mentális és érzemi következményei. Túlnyomórészt szomorú és intenzív érzéseket fogalmazok meg, depresszíót, szerelmi csalódást, elkeseredést, vagy valamilyen pszichés betegséget, szorongást, színes, szürreális női portrékon keresztül.

- Te mit festesz ki magadból?

Az előbb felsorolt elemek jórészét sikerül feldolgoznom képi formában. Nem mindig tudatosan választom ki a festendő témát, valamikor a téma választ engem. És akkor bizony nincs mese, muszáj vagyok kifesteni magamból, mert annyira feszít, hogy nehéz elviselni. Az a 10 éves sötét periódus megtanított arra, hogy erősebb vagyok, mint azt elsőre gondoltam. Azokból a tapasztalataimból sűrűn merítek ihletet. De szívesen kapaszkodok a saját félelmeimbe, aggodalmaimba is. Így a festészet számomra is terápiás jellegű.

- Mit szeretnél kifejezni a képeiddel?

Szeretnék bátorítani másokat is arra, hogy merjünk szembenézni a démonjainkkal és sose adjuk fel a küzdelmet, mégha úgy tűnik, vesztésre állunk is. A mostani szociális médiában szinte minden álságos, nem valódi és a látszatra épít. Ezért szeretném a képeimmel ellensúlyozni ezt a ferdítést és megmutatni, hogy igenis foglalkozni kell lelkünk árnyas részeivel, mert az ugyanúgy hozzánk tartozik. A csillagok fényét is csak az éjszaka sötétjében látni tisztán. Ha elfogadjuk azt mi van az árnyékban, csak akkor tudunk gyógyulni a fény felé. Így az egész művészetem arra tettem fel, hogy nyersen és kendőzetlenül mutatom meg, ezeket a negatív, nehéz, és fájdalmas impulzusokat, mégha nem lesznek a legpopulárisabb témák, akkor is.

- Mit mondanál azoknak, akik most kezdik el az alkotást, a festést?

Nehéz a mai világban érvényesülni, de nem lehetetlen. Művészként az első és legfontosabb dolog véleményem szerint az, hogy amit csinálok az legyen hiteles és önazonos velem. Mert csak így lehet valamit őszintén közvetíteni. Tehát, aki most kezd festeni, talája meg a saját belső "hangját" először és ne hagyja magát eltéríteni semmiképpen. Legyen egyedi, sajátos, kompromisszumok nélkül. Építsen kapcsolatokat, kíváncsisága, akarata legyen végtelen. Mert ez egy folyamatos kaland megannyi magassággal és mélységgel. Egy művész tisztelje magát, de ne legyen beképzelt, mindig legyen alázatos, nyitott és kész minden változásra. Soha nem forgott olyan gyorsan az élettér, mint mostanában és nekünk ezzel fel kell tudni venni a versenyt, különben lemaradunk.

- Mik a vágyaid a munkáddal kapcsolatban, melyeket el szeretnél érni?

Az egyik legnagyobb vágyam egy önálló tárlat. Óriási boldogság lenne számomra, ha a szüleim láthanák a karrierem beteljesülését, hiszen oly sokat tettek értem, szeretném ezt viszonozni ilyen módon. Büszkének látni őket. Továbbá a későbbiekben alapítványt szeretnék létrehozni, aminek segítségével támogathatom a hátrányos helyzetű gyermek-tehetségeket. Segíteni szeretnék nekik fejlődni és kitörni ingyenesen elérhető kurzusok és kiállítások által. De addig is, míg ezek meg nem valósulnak, teljes szívvel és lélekkel dolgozom tovább, hálával gondolva az eddig bejárt ösvényekre és elért mérföldkövekre.

Vivien munkáit ezeken az elérhetőségeken tudjátok megnézni: