Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

ReAd-blog

Van kiút a nehéz gyermekkorból is!

2020. október 31. - Mayerné Répási Adrienn

girl-447701_640.jpg

Az élet írja sokszor a legnehezebb, legdurvább, legrosszabb forgatókönyveket. Az élet nem könnyű. Ha hátrányból indulsz, még nehezebb. Nehéz kitörni belőle. Van, akinek sikerül, másoknak nem. De megvan mindenki számára a lehetőség. Márti élt vele. Fájdalmasan igaz történetét megírta egy könyvben is, Életem leckéi címmel. Ma vele készítettem egy mély és őszinte interjút az életéről, belső vívódásairól, a miértekről. 

122027121_261412691951863_509671314158499168_n_1.jpg

-Nem volt könnyű gyermekkorod. Dönthettél volna úgy, hogy folytatod a családi virtust, maradsz velük és élsz egyik napról a másikra. De te az ellenkezőjét választottad. Mi volt a legnehezebb ebben a kitörésben? Az, hogy egyedül próbáltad, segítség nélkül?

Akkor nem gondoltam nehézségnek, inkább most, amikor visszagondolok rá. Most érzem igazán, hogy mennyi elszántság, elköteleződés és munka volt benne, rengeteg kitartás. Akkor meneteltem előre, de így nem tudtam volna megfogalmazni. Egyet tudtam, hogy értékes életet akarok magamnak és a majdani családomnak, a gyermekemnek pedig csak az elbeszélésemből kell megtudnia, milyen az a gyermekkor, amit én éltem át. Sosem volt kérdés számomra, hogy 180 fokos fordulattal egy társadalmi normát kövessek, aszerint éljek, ami a társadalmi létra tetőfokán van.

- Milyen visszahúzó, visszatartó erők próbálták megnehezíteni az életed?

A társadalom elfogadása egy olyan "ágról szakadt" embernek, mint én voltam, nehéz volt. Idő kellett ahhoz, hogy lássák, én értékes akarok lenni.
Sokszor szégyenkeztem a szüleim miatt, volt, hogy meglátogattak a munkahelyemen, az első fizetésemet elvették volna. Szégyen volt, ahogy kinéztek, ahogy megjelentek. Szégyen volt, hogy senkit sem tudtam magamhoz meghívni, mert nem volt hová. Ez lassan értékké alakult át, becsült érte a környezetem. Az első vőlegényem, akihez mégsem mentem feleségül, életvitele családi háttere rendezett volt. Emlékszem már az esküvőre készültünk és én nem mertem hívni a családom tagjait. Csak párat. Végül, más okok miatt lemondtam az esküvőt, de mindig éreztem a vőlegényem szülei mondataiban, hogy nem felelek meg nekik. Ez hátrány volt, ez rossz érzéseket keltett bennem.

123413162_3581764135216908_3038411603116966418_o.jpg

 Ennek a képnek története van. Gyermekként kevés boldog pillanatot éltem meg, de a mackóm tudta a titkokat.
Családom lett, amikor férjhez mentem. Mérföldkő. 

- A környezeted, a barátok, rokonok tudtak segíteni valamiben?

Rokonok nem segítettek, ezt a mai napig sem értem, nekem ők inkább távoli ismerősöknek tűnnek a mai napig is. Barátaim akkor nem voltak. Senkim sem volt. Senkim. A környezetem abban segített, hogy minta volt, fel akartam nőni az ő szintjükre: kollégák, munkahely, főbérlő, ismerősök.
Barátokat menet közben szereztem, akik a mai napig is igaz barátok. Az ő megbecsülésük felém és a szavahihetőségem, elkötelezettségem hozta meg a barátságokat. Erre a mai napig is büszke vagyok.

- Mikor jött el az a pont, ahol úgy voltál vele, hogy a család inkább lehúzó, rossz közeg számodra, nem az idealizált, normális háttér?

Több cikkemben, blogomban írtam már, hogy kisgyerekként megálmodtam a saját világom, álmodoztam, hogy én hogyan szeretnék élni. Láttam az osztálytársaimat, szüleiket, erről álmodoztam. Sokszor elbújtam és átéltem azt, hogy milyen normális gyermekként családban élni.
Aztán az általános iskolai pályaválasztás során megjelöltem egy olyan iskolát, ami hamar pénzkereseti lehetőséghez juttat. Ügyvitel, ahonnét irodába kerülhettem. Akkor elhagytam a családom, albérletet kerestem és onnan indultam egyedül tovább. Utána lettem kereskedő, utána találtam egyre jobban fizető munkahelyeket.

- Volt olyan döntésed, amit bántál bármikor? Visszacsinálnád?

Hogyne. Én is hibáztam többször. Van, amit nem bántam meg, mert tanultam belőle, szükséges volt így utólag visszatekintve.
Amit újrakezdenék, hogy jobban takarékoskodnék akkor, amikor nagyon jól kerestem. Lehet, hogy nem porcelánokban, bútorokban állna a pénzem. Akkor természetes volt, hogy már jól keresek, megteremtettem azt a miliőt, amire vágytam. Most úgy gondolom, hogy 50-50 %-ban fordítanék költekezésre és takarékoskodásra. Akkor viszont nem is láttuk előre a mostani viszonyokat. Akkor természetes volt, hogy mindenkinek van munkahelye, sőt kötelező volt.
Ha visszacsinálhatnám, biztosan másképp folytatnám az életem, amikor a férjem meghalt. Akkor küzdöttem, hogy megtartsam a házam az életem akkori formáját. Most eladnám és a gyermekemmel együtt külföldre költöznék. 10 év alatt megújultam volna és anyagi hátterem is biztosabb lehetett volna.

123438063_3581764698550185_5833898531853031864_o.jpg

- Újra és újra felállsz, bármilyen nehézségeket is támasszon eléd a sors. Honnan ez az erő? Azért is megmutatom?Dac?

Talán azért kaptam ezt a gyermekkort, hogy megeddzen, azér kaptam a rátermettségem kulcsát, hogy mindig fel tudjak állni. Néha azt érzem, belém van kódolva. Sosem állok meg, mindig vannak terveim, valamiért mindig felpattanok. Vannak időszakok, amikor térdre esek, de idővel mindig egyedül lábalok ki a nehéz helyzetekből. Ezt a képességet szeretném átadni azoknak, akik mindig mások segítségére várnak. Sosem mások oldják meg a helyzetünk. Elsősorban mi magunk, mi akik elköteleződünk, hogy változtatni akarunk.

- Hogyan tudsz ennyi rossz után mosolygós, pozitív maradni?

Vidáman könnyebb. Nekem alig jutott jó az életem elején, ezért én minden apróságnak tudok örülni, tudom értékelni. Apró csodákat észreveszek, olyanokat, amit mások nem, vagy nekik természetes. Nekem ezek is csodák, élmények, örömforrások. Jó a humorom, jók a gondolataim. Én tudom, hogy tiszta a lelkem, őszinte, szavahihető ember vagyok. Boldog vagyok, hogy az irigység és a rosszindulat, mint tulajdonság bennem nincs. Sokszor gondolkodtam ezen, hogy milyen szerencsés vagyok ezért, és kérem a sorsot, hogy sose tudjam meg, sose ismerjem meg ezt az érzést.

- Gyermeked már ebben a pozitív életben nevelted, pozitív életszemlélettel. Meséltél neki arról, milyen a másik véglet?

Amíg kisgyermek volt, nem meséltem neki erről, nem hoztam példákat, amikor csintalan volt, hogy bezzeg akkor mi lenne, ha kisfiam te is.....
Amikor nagyobb volt, elmagyaráztam, hogy miért nem jöhetnek a nagyszülei, hiszen pár találkozás alkalmával mindig botrány volt. Aztán, ahogy nőtt, egy-egy beszélgetés során meséltem neki. Igazán összefoglalva a könyvemben olvasta el, akkor áll össze neki a kép. Ő végignézte, ahogy szenvedek az édesapja hiánya miatt és a családfenntartás nehézségei miatt, amikor egyedül maradtunk. Sok mindent tudott már akkor, de a könyvem elolvasása után ennyit írt: "Te vagy a legjobb anyuka". Bevallom, hogy ezt leírtam, potyognak a könnyeim. Nagyon nagy érzés, nagyon nagy öröm, nagyon nagy felelősség, nagyon nagy siker számomra. Ha csak ennyi lenne a sikerem, akkor is megérte megírnom.

123409312_3581764305216891_664474819584820031_n.jpg

- A könyved hogyan segíthet a hasonlóan járóknak?

Azt már tudom, hogy akik olvasták, mintha "összebeszéltek" volna, hiszen majdnem mindegyik olvasói véleményben benne van: "A könyved elolvasása után sokkal jobban értékelem már, amim van". Ez már egy nagy siker. Hiszen addig azt gondolták nekik milyen nehéz, van egy-egy problémájuk, ami megoldhatatlan. Viszont a könyvem elolvasása után rájöttek, "hét falunak is elég" probléma halmazzal is lehet vidám életet élni, hiszen a kulcs a megoldásban rejlik.
Segíthet azoknak, akik éppen abban a helyzetben vannak, amikben én voltam és ahogyan én megoldottam, ahogyan én tovább éltem.
Ahogyan feldolgoztam a magányt, a gyászt, a nincstelenséget, a rokonok, szülők hiányát, ahogyan én barátokat, igaz barátokat találtam. Segíthet abban, hogy megértsék, csak saját maguk elhatározásából építhetik fel az életüket. Sosem szabad hagyni, hogy bárki is eltérítsen az útról. Nem baj, ha hibázol, fordulj vissza és kezd újra. A hibázás, nem mindig veszteség, abból tanulunk, a végén pedig nyerünk.

123346148_3581765171883471_3152160639731168929_o.jpg

A könyvem, az Életem leckéi egy életrajzi regény, úgy fogalmaznám meg, hogy a XXI. századi Árvácska. Sírhatunk rajta, izgulhatunk a végkifejletért, átélhetjük a drámai részeket egy estés olvasmányban.

Segíthetne az állami gondozottaknak is, akik kilépnek a világba egyedül, akik nevelőszülőknél voltak, vagy azoknak a nevelőszülőknek, akik gyermekeket nevelnek, akiket az gyermekvédő otthonokból vesznek magukhoz. Valamiért még nem ismerték fel az alapítványok, hasonló szervezetek a könyvem üzenetét. Próbálkoztam, de el vannak süllyedve az állami támogatás rendszerében.

Bevallom a kérdéseid és a válaszaim számos blog, poszt alapja lett közben, ahogy írtam. Rengeteg gondolatot ébresztett újra, hogy megfogalmazzam több módon a miértemet, az életem leckéit.

Ha kedvet kaptatok Márti könyvének megvételéhez vagy még többet megtudnátok róla, ITT tehetitek.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#élet #gyermekkor #life #könyv #interjú

 

A bejegyzés trackback címe:

https://read-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr3516264928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása