2020. okt 02.

Ajándékozz Verset!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Ajándékozz Verset!

120601715_3461499153910074_331278330698094843_o.jpg

Millió ünnepet tartunk számon, kisebbeket és nagyobbakat is. Közös eseményeket és egyéni ünnepeket. Ünnepeljük a nőket, a szerelem napját, az anyákat, a húsvétot, a karácsonyt és még jó ég tudja, mit nem. Aztán számottevő azoknak az ünnepeknek is a száma, amiket egyénenként ülünk meg, mint egy esküvő, egy születés vagy keresztelő, névnap és születésnap.

Jó magyar szokás szerint ezek az ünnepek akkor teljesek, ha valami ajándékkal köszöntjük egymást, az ünnepeltet. Viszont könnyű elveszni az ajándékok útvesztőjében. Alapos fejtörést okozhat, kit, mivel lepjünk meg, főként, ha valami személyeset, nem megszokottat szeretnénk. Annál már csak akkor nehezebb a dolgunk, ha valaki olyan személynek kedveskednénk egy apróbb ajándékkal, akit kevésbé ismerünk. Gondolok itt az orvosra, tanárra, kollégára. Nehéz dió kitalálni, minek örülnének. Vannak persze sablonos dolog, amiket bárkinek jó szívvel tudunk adni, de az nem az igazi.

Ma egy nagyon izgalmas ajándékötletet szeretnék bemutatni nektek.

Ajándékozzatok verset! Ajándékozzatok szeretteiteknek, barátaitoknak, megajándékozni kívánt ismerőseiteknek Firkatica verset!

És miért jó ajándéknak az írott szó, a vers? Egy jól megírt verssel átadhatod, ami benned van, a hálát, az örömet, a boldogságot, a szeretetet, a bánatot, az érzelmek garmadáját. Garantáltan olyan ajándék, melyet nem kapnak mindennap!

120584781_3461500207243302_1988005131899001216_n.jpg

Ez egy nagyszerű ajándék ötlet, mert egyedi és megismételhetetlen, ugyanakkor bármilyen alkalomra nagyszerű! Nem kell kínosan feszengeni, hogy mit vegyünk kollégánknak, az orvosunknak, főnökünknek. De egy esküvőre is nagyon jó kis ötlet egy saját verset adni az ifjú párnak.

És milyen jó is lehet ez a munka. Kreatív, cseppet sem unalmas és egyhangú. Épp ezért faggattam ma ki Firkaticát róla. És hogy lássátok, nem beszélek mellé, Firkatica pár versét is megosztja velünk a postban, kissé lejjebb. Tartsatok velünk és olvassátok el mindegyiket! 

120611832_3461500193909970_5988291790103267860_o.jpg

-Mi a céljuk ezeknek a verseknek tulajdonképp, miért jó ajándéknak?

A lényeg azt hiszem, mindenképpen a közvetítés. Hogy az üzenet célt érjen és örömet okozzon. A vers pedig formát, és keretet ad a tartalomnak.Kicsit olyan, mint amikor elővesszük az ünnepi étkészletet. Különlegesebb lesz tőle az étel, amit benne tálalunk, és emeli az emlék fényét.  

- Honnan a versek szeretete egyébként?

 Az olvasás, az írás, a versek szeretete ugyanonnan ered, úgy gondolom. Szeretek olvasni, mert tanulok belőle, bepillantást nyerhetek mások gondolataiba és érzéseibe.

- Milyen indíttatásból indítottad el a Firkatica oldalt? Mi a célod vele?

Kezdetben semmilyen célom és tervem nem volt vele, és elég vegyes tartalmakat posztoltam. Motoros cikkeket és grafikákat, verseket, egyéb rajzokat és írásokat. Mindent, amit éppen csináltam. Egy idő után, ahogy lassan egyre több követőm lett, jobbnak láttam szétválasztani két témára. Így lett egy verses, (néha rajzos) és egy motoros oldalam. Hogy most mi a célom az írói oldalammal? Egyrészt megosztani, megmutatni az alkotásaimat azoknak, akik szívesen olvassák. Másrészt szeretném, ha minél többen megértenék, hogy a “vers mindenkié”. Hogy minden szónak értéke és súlya van, ugyanakkor a mindennapi érzéseket is rímbe lehet szedni, és nem kellenek hozzá mindig magasröptű gondolatok. Én azt szeretem, ha nem kell sokat agyalni  azon, hogy “mire gondolt a költő” hanem bárkinek ismerős lehet, amiről írok.  Szeretet, hála, barátság. A legegyszerűbb érzések sokszor a legszebbek.  Valójában, pont ezért, nem is tartom magam költőnek. Jobban szeretem azt mondani, hogy “közvetítő” vagyok.  Persze, azért nekem is vannak elgondolkozós verseim, de az a ritkább.

119736569_381875589830957_6174866557914259736_n.jpg

- Honnan a név ötlet?

Egy nagyon jó barátnőmtől kaptam. És nagyon szeretem. Mivel a legtöbben Katicának szólítanak, és a firkálás szóba pedig minden belefér. Az írás és a rajzolgatás is. 

- Milyen verseket készítesz főként és kik a célcsoport? 

Főként köszöntő verseket és gyerekeknek szánt verseket írok. Mindig az ajándékozott a fő téma, de mindig más az alkalom. Születésnap, évforduló, esküvői fogadalom, pedagógus nap, ballagás, orvosnak köszönet. Éppen ezért nehéz meghatározni a célcsoportot. Többnyire olyan nők rendelnek tőlem, különböző alkalmakra, akik szeretnek egyedi, személyes ajándékot adni. Keresik és értékelik a kézműves alkotásokat. Műveltebbek és igényesebbek az átlagnál. 

 

120578103_3461500457243277_2749961286641633111_n.jpg

- Kiknek kérnek verseket az emberek ajándékba?

Párjuknak, barátoknak, szülőknek, nagyszülőknek, tanárnak, orvosnak, gyereknek. Mindenképpen olyanoknak, akikkel vagy közeli viszonyban vannak, vagy valamiért hálával tartoznak nekik. :)

- Mi volt a legkülönlegesebb kérés eddig feléd a munkád során?   

Amikor egy anyuka a koraszülött gyermekén segítő orvos csapatnak és nővéreknek kért verset. Megrázó és megható is volt egyszerre. 

- Mi a fontos számodra? Egyediség? Minőség?

Mindkettő. Az az egyediség nem csak azt jelenti, hogy nincs két egyforma vers, hanem azt is, hogy igazán ahhoz és arról szóljon, aki ajándékba kapja majd. Fontos, hogy örömet okozzon és ehhez az is hozzátartozik, hogy olyan minőségben kapja meg, amit évek múlva is szívesen vesz elő. Ezért szeretem kézműves borítóban küldeni inkább, nem egy nyers szöveg formájában. 

120603132_3461499127243410_2323127934710960540_n.jpg

- Ihletet miből tudsz meríteni?

Amikor kapok egy kérést, és egy leírást, mindig megpróbálom magam elé képzelni az adott illetőt, és így ismeretlenül is megkedvelem. Ez nem nehéz, hiszen mindig jó tulajdonságok kerülnek a versbe. Onnantól pedig személyes ügy számomra, hogy szuper legyen az ajándék!  Izgulok és boldog vagyok, amikor visszajelzést kapok, hogy mekkora örömet sikerült okozni.

Kedvet kaptatok egy saját vershez vagy megajándékoznátok valakit? Itt találjátok FIRKATICA weboldalát, de facebookon  ITT  tudjátok követni, megrendelni egyedi termékeit, verseit.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#vers #verssel #monddelverssel #Firkatica #ajándék Ägyedi #egyediajándék #szponzorálttartalom #reklám 

120648259_3461500673909922_908292371517967092_o.jpg

Szólj hozzá

Kitekintő