Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

ReAd-blog

Sisterhood Yoga Projekt

2020. szeptember 12. - Mayerné Répási Adrienn

pek_barbi.jpg

Pék Barbi

Sisterhood Yoga Projekt több mint jóga, több mint online feladatok köre, leginkább egy klassz jógás közösség! Minden hónapban van egy téma, amire felfűzik a gyakorló anyagokat a lányok és arra épülnek az adott jógagyakorlatok. Négy teljesen eltérő karakterű csajszi gondolt egy merészet és egy nagyszerű programot hoztak létre. Online, hogy az otthon lévő anyukák is részt tudjanak venni rajta bármikor. Többféle jóga megtalálható a kínálatukban. Mai interjú alanyom Molnár Viktória, egyikük, aki mesél munkájukról és a jövőbeli terveikről. 

 

Milyen célból jött létre a Sisterhood Yoga Projekt?

Úgy indult az egész, hogy workshopokat tartottam, amik kezdtek egyre népszerűbbek lenni, de úgy láttam, hogy igazán azzal segíthetnék a résztvevőknek, ha rendszeres program keretén belül lenne lehetőségük jógázni. Egy-két alkalommal elmenni egy órára vagy egy-egy workshopra jó, de valódi változást a rendszeres gyakorlással érhetünk el és én ennek szerettem volna megtalálni a módját, adni hozzá egy keretet. A tavaszi eseményeket követően nem volt kérdés, hogy csak online verzió jöhet szóba, ráadásul azt is kitapasztaltam, hogy az anyukák körében az online sokszor jobban beilleszthető a napirendbe, ami egy (vagy több) gyerek mellett néha komoly szervezési munkát igényel. Ez volt a kiindulási pont, mivel én elsősorban anyukákkal dolgoztam eddig együtt, de amikor megkerestem a program oktatóit, körvonalazódott, hogy ezt nem szeretnénk leszűkíteni az anyukákra, viszont abszolút női programnak képzeltük el. Először kicsit más struktúrával terveztem, de miután bejöttek a többiek, annyira szuper ötleteik voltak és olyan lelkesen segítettek összerakni a programot, hogy egyértelművé vált, ez nem rólam szól. Ez egy csapat munkája, egy laza, de jól működő kis közöséggé, és eköré fogjuk felépíteni a programot is. Együttműködés, egymás segítése, csapatmunka, tolerancia: ezek jelentik kezdetektől fogva a legfontosabb alapokat köztünk. Nagyon nagy öröm volt ráébrednem, hogy az eddigi magányos működésem helyett most ott állnak mellettem a többiek - ez óriási érzés.

molnar_viki.jpg

Molnár Viki

 

Mit takar az elnevezés?

A sisterhood a női közösséget jelöli, mert szeretnénk minél több nőhöz eljuttatni, hogy a jóga, a meditáció, az önismeret segítségével mennyivel közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, mennyivel kiegyensúlyozottabban tudunk létezni, mennyivel többet adhatunk a családunknak is, ha van honnan meríteni. Az eszközök azonban önmagukban csak eszközös, a program lényegéhez hozzátartozik a közösség is - a közösség, ami létszükséglet mindannyiunk számára, ám nem mindegy, milyen minőségben. Talán mostanában sok helyen nem ez a jellemző, de mi a támogatás, segítségnyújtás, tolerancia közösségét kívánjuk építeni, ahol nyíltan és megítélés nélkül önmagunk lehetünk, és ahol békében járhatjuk a fejlődés útját.

Ki áll a kis vállalkozás mögött?

Kiss Ági (Magicca) meditációval, relaxációval, rengeteg nagyszerű szervezési ötlettel támogatja a csapatot, Pék Barbi (Shakti Tribe Yoga) nagyon gyengéd női jógát tart és szuper ötletei szoktak lenni, Henzer Erzsi (Henzer Erzsébet jógaoktató) pedig egy igazi profi, nagyon jól felépített óráit főleg a dinamikusabb irányzatok kedvelői fogják nagyon szeretni.És persze én, Molnár Viktória. Én voltam az ötletgazda, és a programban gerincjógát fogok tartani és a legtöbb szervezési feladatot is intézem, például a kommunikációt, marketinget, ügyfélkapcsolatot, ami épp felmerül :)

Hányféle jóga található a kínálatotokban? Mitől mások?

Női jóga, gerincjóga, vinyásza flow, slow flow (nyújtás), meditáció, jóga nidra és relaxáció lesz a kínálatban, de az első hónapok tapasztalata alapján igyekszünk rugalmasan kezelni ezeket és igazodni a felmerülő igényekhez, így ebben lehet változás. Így jött például be a postnatal, azaz szülés utáni jóga, hogy kifejezetten az anyukáknak is kedvezzünk.

Ami viszont igazán különlegessé teszi a kínálatot, az a tematikus felépítés. Ezt azt jelenti, hogy minden hónapban van egy-egy téma, amiről tartunk a hónap elején egy beszélgetést, és erre a témára fűzzük fel annak a hónapnak a gyakorló anyagait, fókuszba helyezzük és mindenki a maga által meghatározott módon foglalkozik vele. Ez úgy fog kinézni, hogy a téma átbeszélése után mindenki megkeresi azt a célt., amiért abban a hónapban dolgozni szeretne. Ezek lehetnek nagyon egyszerű dolgok is, mint például hogy szeretném elérni a lábujjamat vagy hogy minden nap csinálok egy napüdvözletet, de akár dolgozhatunk egy-egy nagyobb kihívást jelentő ászanán, mint a spárga, vagy lelki minőségekkel is.

kiss_agi1.jpg

Kiss Ági

 

Az online oktatás kinek előnyös leginkább?

Sajnos mostanában nem igazán ez a kérdés, hanem hogy egyáltalán van-e más. Olyan bizonytalan minden az offline világban, hogy jelenleg csak ezt a felületet látjuk járható útnak - és bár részben kényszer szülte megoldás, de kétségtelenül megvannak az előnyei is. Nem kell például utazással tölteni az időt, az óra kezdése előtt még bepakoljuk a mosógépet és már kezdhetjük is:) Persze tudjuk, hogy a személyesség sokat ad, de igyekeztünk a technikai megoldások közül is kiválasztani azt, ami a legközelebb áll ehhez, ezért tartjuk az órákat élőben, de akinek nem jó az időpont, az vissza is tudja nézni őket, így a rugalmasság lehetősége is megmarad. További előny, hogy így nem csak a közelünkben élők számára elérhető a program, hanem vidékről vagy a határokon túlról sem akadály részt venni.

henzer_erzsi.jpg

Henzer Erzsi

Van valami mottótok?

Gandhi egyik mondását választottuk mottónak, mert hisszük, hogy minden változás belőlünk indul: "Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban."

A projekthez kapcsolódóan mik a további céljaitok?

Egyelőre szeretnénk, ha minél többekhez el tudnánk juttatni a programot. A későbbiekben szívesen szerveznénk offline eseményeket is, de ez még a nagyon távoli jövő zenéje :)

A csoport, ahová lehet csatlakozni: https://www.facebook.com/groups/sisterhoodyogaproject

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#cikk #jga #interjú #mozgás #yoga #sisterhoodyogaprojekt #projekt #csapat #mozognijó

20200727_103841_0000.png

A bejegyzés trackback címe:

https://read-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr7716194518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása