Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

Tarolt a PregHello, a magyar kismamáknak készült app

Minden kismamának fontos téma egy helyen, az appon

2020. június 06. - Mayerné Répási Adrienn

fetusmobile.jpg

PregHello 

Néhány hete vált elérhetővé az alkalmazásboltokban a PregHello névre hallgató magyar terhességi
applikáció, amely igazi mobil várandós kalauzként funkcionál, hiszen egy helyen, rendszerezve
található meg benne minden babavárással kapcsolatos információ, amire egy kismamának szüksége
lehet.

Az alkalmazás teljesen ingyenes és az is marad!” - árulta el Németh Nóra, anyuka, a PregHello
ötletgazdája és tulajdonosa.

img_20191116_084844_205_1.jpg


Talán attól olyan nagyszerű, hogy végre van egy olyan segítő eszköz a magyar piacon, ami kifejezetten magyar kismamáknak lett fejlesztve és nem pedig egy nagy multi cég alkalmazásának fordítása tele amerikai vonatkozású információval, amivel többnyire senki nem megy semmire. Ebben az applikációban minden magyar. A főképernyőn még a Túró Rudi is helyet kapott az egyik várandós hétnél, hiszen van olyan időszak, amikor a magzat hossza, körülbelül akkora, mint a jó öreg piros pöttyös.


Az PregHello app néhány hét alatt elképesztő letöltéseket produkált, ami mutatja is, hogy mekkora
szükség volt már egy ilyenre itthon is. Persze számos könyv, honlap, blog foglalkozik ezzel a témával,
de ha jobban belegondolunk, ezer helyről kell összehalásznunk a fontos és hiteles információkat a
várandósság során.
Amikor én várandós voltam, sorban olvastam a várandós könyveket, magazinokat, na és persze a kérdéseimre választ keresve gugliztam rendületlenül. Kb. 100 helyről szedtem össze a tudnivalókat.
Minimum.” – mesélte Nóra és a beszélgetésünk során kiderült, hogy ekkor döntötte el, hogy ő ezt a tömérdek információt egy helyen fogja rendszerezni és elérhetővé tenni kismama társainak egy mobil alkalmazás formájában.

Nóra azt reméli, hogy a PregHello megkönnyíti a várandós anyukák mindennapjait azzal, hogy egy hiteles és hasznos információ csomagot kapnak, és nem kell ezer helyről összevadászniuk a tudnivalókat. Hétről hétre nyomon követhetjük a várandóságunk teljes időszakát, figyelhetjük a kisbabánk fejlődését.

mitehetekmobile.jpg

Az applikáció „Tudástár” menüjében cikkeket olvashatunk a várandósgondozásról, a Magyarországon elérhető orvosi vizsgálatokról (beleértve az államilag támogatottakat és a fizetősöket), állami támogatásokról (itt az igényléshez szükséges dokumentumok letölthetőek), várandós étkezésről, testmozgásról és még sok más témáról is.

A „Teendők” menüpont kipipálható listákkal segít felkészülni a baba érkezésére, míg a „Mit ehetek?” részben rá
kereshetünk a kívánt ételre és leellenőrizhetjük, hogy az adott ételt szabad-e várandósként fogyasztani vagy sem.


Az app nyomatékosítja, hogy semmilyen esetben nem helyettesíti az orvosi vizsgálatokat, viszont segít eligazodni abban, hogy mikor, mire és miért van szükség. A tartalmakat minden esetben az applikációban jelölt szakirodalmak támasztják alá és ezeket minden esetben, a témában jártas szakértő lektorálja (orvos/szülésznő/táplálkozási tanácsadó/gyógytornász), hogy helytállóak legyenek az információk, amik benne találhatóak.


A PregHello app véleményem szerint egy nagyon átlátható, egyszerűen használható, közérthető
és rengeteg információt tartalmazó alkalmazás, melyet sikerült Nóráéknak nagyon igényesen kivitelezni.
Android telefonra,  iPhone készülékre lehet letölteni EZEN a linken keresztül.


Már csak egy kérdés jutott eszembe. Miért nem én találtam ki? Vagy legalább akkor már lett volna, mikor én voltam várandós.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#PregHello #app #tudás #kismama #várandós #ötlettár #reklám #szponzorálttartalom #Prcikk

tudastarmobile.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://read-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr5615700298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.