A negyedik vagy már ki tudja hanyadik olyan kihívást, csoport felkérést kapom, ahol a cél a nővérek, orvosok munkájának megtapsolása, éltetése. Lehet nem leszek népszerű a véleményemmel, de vállalom, mert kikívánkozik belőlem már napok óta...

Nem a nővérek és orvosok ellen szól a postom, a félreértések elkerülése miatt, már most leszögezném az elején. Nem irigylem a munkájuk és nem sajnálom tőlük a tapsot, az éltetést, sőt a béremelést sem. Nem egy nővér, orvos ismerősöm van és tudom, nincs könnyű helyzetben, nem irigylésreméltó a munkája. Sőt, két évig egészségügyibe is jártam, de rájöttem, hogy nem nekem találták ki ezt a munkakört. Szóval ilyen téren tiszta a lelkiismeretem. Nem ellenük szól. De miért őket éltetjük csak? Nem csak az ő munkájukra van szükség. Miért mindenhol csak róluk szólnak a híradások? Még el sem kezdődött az igazi fenyegetettség...A java még majd csak most jön.

Amiért csípi a szemem ez az egész, az az, hogy miközben őket éljenezzük, számos embert kifelejtünk, aki ugyan úgy megérdemelné azt a tapsot. Kikre gondolok? Még felsorolni is hosszú. A nővérek, ápolók, orvosok mellett ott dolgoznak a takarítók, mosodák is. De megérdemelné a tapsot az a pék is, aki éjszaka a vírushelyzet mellett is begyúrja a kenyeret nekünk, hogy holnapra legyen mit ennünk. A bolti eladó, aki kirakja a polcra, kiszolgál minket, szintén tapsot érdemelne. Vagy az az ember, aki a kamionra ülve a boltig elszállítja azt az élelmiszert, amit mi megveszünk vagy bármit, amire szükségünk lehet. De eszembe jutottak a kistermelők, a földművesek, állattenyésztők, akiket szintén érint a vírus, de holnap reggel is fel kell kelniük és tenni a dolguk, hogy jövő hónapban, a nyáron, ősszel is tudjunk valamilyen élelmiszert venni. Vagy az a vállalkozó, aki minden követ megmozgat, hogy ne kelljen munka nélkül elküldenie a dologzóit. Esetleg az a kisvállalkozó, az éttermes, a kozmetikus, fodrász, ruházati eladó, a kézműves terméket áruló, aki most bezárni kényszerült és a jövőt sem látja még, mi lesz később.

Azok a cégek, akik mindent bezártak, hiszen nincs vevő, nincs megrendelő, nincs szállítás...A rengeteg magára hagyott ágazat az újságíróktól kezdve a vasas szakmákig, akikről szó sincs sehol, ám mégis haldokolnak. A szememben az is hatalmas tapsot érdemel, akit most küldtek el a munkahelyéről és azon gondolkodik, miből fogja a jövő havi számláit befizetni, ennivalót venni. Vagy az a pedagógus, óvónő, aki most is azon dologzik, hogy a csemetéinknek ne legyen semmis az éve.

De az anyákról sem szólnak a hírek, akik egyszerre tanulnak a gyerekkel 6-8 órát vagy még többet, közben háztartást vezetnek és még sokszor dolgoznak is otthonról. Vagy azok az anyák, akik naponta hatszor kénytelenek elmesélni könnyes szemű gyermeküknek, hogy miért nem mehet ki a játszótérre a kispajtásaival? És bizony leül a csemetével és a nyolcadik kézművesvacaknak is nekikezd, hogy jobban érezze magát a gyerkőc. Hol van szó azokról az apákról, akik tudják, milyen kint a helyzet, bármikor elkaphatják a vírust, de akkor is nekivágnak a napnak, mert dolgozni kell, valamiből el kell tartani a családot. Az a gyerek nem érdemel semmit, akinek az egyik napról a másikra le kellett mondania a barátairól, a megszokott életritmusáról, a kedvenc foglalkozásairól, a születésnapjáról, a fagyizásról, a gondtalan tekergésről, kirándulásról, esetleg a kedvelt vagy kevésbé kedvelt tanintézményétől, a bulizásról, a szabadságról?

A Home Officba kényszerülő embernek is jár a taps, aki most a saját szobája/konyhája légterében, olykor nehezen, szegényesen, de valahogy próbálja a munkáját végezni. Arról az énekesről, zenekarról, színészről sem szól a fáma, aki ilyen helyzetben is szórakoztat. Vagy igen, még az Operatív Törzs is tapsot érdemel. Kiáll nap, mint nap elénk, vállalva a sok kérdést, cikizést, beszólogatást, csak hogy tájékoztasson minket. És a szememben az is tapsot érdemel, aki vállalja, hogy otthon ül, sehova nem megy, lemond mindenről, csak legyen vége ennek a vacaknak minél hamarabb...És igen, a nővéreknek, orvosoknak is jár a taps. De ne legyünk álszentek, ne csak ekkor becsüljük meg őket, mert most kell! 

Ki tudja még, kit hagytam ki nagy hirtelenjében, akiről nem szólnak a hiradók. Nem tapsolunk nekik. Nem éljenezzük a munkájukat, pedig szükség lenne rá.

Ma este nyolckor, ha két gyerek fürdetése közben nem felejtem el, az én tapsom az összes felsorolt embernek fog szólni és azoknak, akiket kihagytam a sorból. Köszönöm a munkájuk, köszönöm, ha mindenkit védve, most nem dologoznak, köszönöm, hogy otthon maradnak!