Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

ReAd-blog

A tánc változtatta meg az életét

Bartos Noémi a hastánc királynője

2019. június 05. - Mayerné Répási Adrienn

faceapp_1559649706685.jpg

- Mesélnél magadról az olvasóknak? Mit tudhatunk rólad?  

Erdélyben születtem és elég nehéz és zűrös gyerekkor áll a hátam mögött. Ott kellett hagyjuk az országot, 7 éves korom körül. Új életet kezdtünk anyukámmal, itt Magyarországon. Sajnos a költözéssel nem szűnt meg minden baj, még vagy 15 éven keresztül kísértett minket. Bár bizonyára hasonló fajsúlyos problémákkal küszködnek sokan, nem vagyok egyedül vele, cifrábbnál cifrább történetek keringenek körülöttünk, így nem is szeretnék panaszkodni. A lényeg, hogy nyomot hagyott bennem, de jóra fordítottam a tapasztaltakat.

Az eredeti végzettségem Sportoktató és Rekreációs vezető, emellett fogászati asszisztens és dentál higiénikus is vagyok. Hastánc oktatóként saját vállalkozásba kezdtem, jelenleg Budapest belvárosában, a Darshan Oriental Clubban tartok foglalkozásokat, közben turisztika kiállításokon a hastánccal képviselem az arab kultúra gyöngyszemét Marokkót, és Bécsben lépek fel egy neves Arab étteremben, a Lordban, mindeközben járom a világot hastánc fesztiválok meghívott művészeként.

- Mikor és hogyan jött a nagy szerelmed, a tánc?  

Jó a kérdésed! Abszolút nagy szerelem a tánc! Kisiskolás koromban kezdtem el mindenféle táncokra járni. Néptánccal és balettel, jazzbalettel kezdtem. Majd voltak versenytáncos foglalkozások is, így azokat is kipróbáltam. Jött egy jó pár éves snitt, mert szenvedélyemmé vált az evezés, melyben nagyon eredményes voltam. Igaz, de a térdeim nem sokáig bírták a versenysportolói életmódot, így a nagyobb sérülés megelőzése előtt önszántamból hagytam abba. Aztán persze 15 éves korom körül és a sport abbahagyása következtében felkúsztak rám a kilók és nagyon szerettem volna valamit mozogni. Akkoriban jelent meg a Z+ zenei csatornán Shakira legelső videóklippje a Whenever whenever . Ahogy megláttam Shakirát mozogni tudtam, hogy én is úgy szeretnék táncolni, mint ő. Azt sem tudtam mit csinál, csak azt, hogy ilyen energiákat szeretnék árasztani én is.

Később nevesítve is lett a műfaj, mert persze jelenség lett Shakirából és a sajtó őrült mód foglalkozott vele, így a tini magazinok riportjaiból tudtam meg hogy félig arab származású és, hogy az egzotikus csípő mozdulatokat a HASTÁNCNAK köszönheti. Én akkor teljesen el voltam kápráztatva, rögtön szaladtam anyumhoz és a legjobb barátnőmhöz, hogy elmondjam, hogy én hastáncolni fogok! Már bele voltam zúgva a táncba, tudtam végre, hogy Hastáncnak nevezik.. Már csak azt nem tudtam, hogy én ezt hol művelhetem.

Állandóan az járt a fejemben, hogy hol hastáncolhatnék. Aztán egyik nap haza felé menet az iskolából a Gárdonyi Művelődési Ház hirdető falán megfogta a tekintetem egy színes kacskaringós plakát. Közelebb mentem és az állt rajta, hogy HASTÁNC. Örömömben hirtelen azt sem tudtam, hogy ugráljak, hogy fussak vagy kacagjak. Így hát tettem mindegyiket egyszerre. Siettem anyukámhoz, elmeséltem neki és pénzt kértem a foglalkozásra.

Emlékszem még arra is, mit viseltem. Fehér vászonnadrágot húztam és egy sötét kék topot, kölcsönvettem egy kék selyemsálat anyukám ruhás szekrényéből és futottam le az első hastáncórámra. Anno még Kéhl Kata és Póczos Ildikó tartották a táncórákat, kazettás magnóból dobszóló és Natasha Atlas szólt. Imádtam az első órát! Ahogy vége volt, vettem zenét és rohantam haza, hogy a szobámban, az ablakom tükrében gyakorolhassam az aznap tanultakat.

Őrült sokat gyakoroltam és olyan izgatott és boldog voltam, mint soha.

dsc_6541_1.jpg

Fotó: Art Dance Photo by Tunde Dora

- Más tánc is így elbűvölt vagy csak a hastánc volt ekkora hatással rád?

A néptánc-balett-jazzbalett-versenytánc után jött a hastánc, viszont a huszas éveimben  salsázni, bachatázni is megtanultam, sőt kis ideig  a nagyra becsült Brunner Gábor és Véber Anna Bachata páros tánciskolájában az ABCDance-ben is tanítottam kezdő szintű sensual Bachatát. Kitekintgettem még a Reggaeton és a Dancehall stílusra is, nagyon sok workshopra eljártam, járok mai napig is. Egyszerűen imádok táncolni, legyen szó bármilyen műfajról!

- Miért ajánlanád a hastáncot minden lánynak, nőnek, asszonynak? 

Mindenkinek nem ajánlom! Mert ez a műfaj speciális és ehhez speciális ízlés és kitartás kell. Természetesen sok máshoz is, de ehhez főleg. Amellett, hogy minden egészséges  nő kortól, kilóktól függetlenül művelhetné, ez a tánc speciális.  Nagyon sokrétű és nem azonnali, úgymond instant sikerélményt hordoz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem élheti meg az ember lánya (most már fia is) a sikerélményként az első időszakot, csak szerintem ennél  a műfajnál nehezebb. Manapság rögtön akarunk és mindent. 5000 kalóriát égetni, bombaalakot és minél lebutítottabb mozgást, amit akárki kb. már holnap meg tud csinálni, így mindenki marhára örülhet, hogy ez mennyire fain, rögtön fitogtathatja, mit tud. (Jó, ez persze nagyon le van sarkítva, de azért valljuk be, hogy elég sűrűn találkozni ilyennel, ahol már holnap profi hastáncos akar lenni az illető, holnap után pedig oktató. )

A hastáncnak számtalan jótékony hatása van és igen komplex tánc. Fejleszti a testtudatot, a koordinációt, nőgyógyászatilag is számos jótékony hatása van, néhány gyakorlat  az intim tornában is megtalálható, termékenység fokozó, önismeret fejlesztő, stresszoldó, önbizalom növelő, testkép javító, tartásjavító, alakformáló. Ami a nonplusultra, hogy a hastáncon belül rengeteg műfaj található. Klasszikus egyiptomi hastánc, Törzsi, Fúziós, Folklór, eszközös, modern, és még ezeken belül is sokszor szerteágazik, így nagyon változatos, izgalmas. Hozzáteszem, ez akkor van így, ha jó oktatóhoz járunk, nem pedig két nap alatt tanult, rögtön hastánctanár titulust felvevő embernél!

- A tánc kifejezési mód, életérzés is, nem csak egy mozgásforma. Téged hogyan alakított életed során? 

Ha fogalmazhatok így, akkor engem a hastánc mentett meg. Egy önbizalomhiányos, önmarcangoló, testkép zavaros, „utálom magam” tiniből egy egészséges, harmóniában lévő fiatal nővé értem a tánc mentén, által.

Én, aki magányos farkas voltam, akit folyton kiközösítettek, hol a vörös hajam miatt, hol a szeplőimért, hol mert nem jártam menő ruhákban, hol mert erdélyiként le „büdös Románoztak”, hol a tájszólásomért, hol mert megtört lelkű zavaros-csendes-kisgyermek voltam… Itt menedéket találtam és közösséget, ahol jobban elboldogultam, mert összekötött valami közös, amit szerettünk, a tánc. Elsimultak a különbségek… Itt nem volt baj, hogy vörös a hajam, nem volt baj, hogy szeplős vagyok, vagy hogyan beszélek, milyen ruhát hordok, kik a barátaim. Itt a tánc volt a közös szenvedély!

- Nagy felelősség, mert nem csak fellépsz, hanem oktatod is e műfajt. Mesélnél az oktatásról?  

Megéltem számos szintjét az oktatásnak és bizonyára lesz még jó pár szint, ami még előttem van.

Anno Vácon a Silverstarban kezdtem pályafutásom Bordásné Györgyi felkérésére. Akkoriban még nagyon éretlen voltam erre a feladatra, így utólag visszagondolva. Aztán magánórázásokat folytattam csak, illetve alkalomszerűen, felkérések által workshopokat adtam. Hébe-hóba tanítgattam csak, mert éreztem és tudtam, hogy saját magamat kell pallérozzam előbb, mielőtt emberekkel kezdenék rendszeresen, szakszerűen foglalkozni. Közben a Testnevelési Egyetem indított egy nagyszerű képzést ( OKJ ) Sportoktató és Rekreációs vezető szakon hastánc fakultációval. Örömmel végeztem el és imádtam minden percét, mai napig jó barátságot ápolok egykori osztálytársnőmmel, Báti Anitával például.

Úgy érzem, mostanra forrtam ki magam igazán. Azért lehet, hogy 10 év múlva is elhangzik egy ugyanilyen a számból.

A saját óráim alatt nagy hangsúlyt fektetek az alapos bemelegítésre, a kimozgatásra, miután az óra adott stílusát, kombinációját átvettük és elegendőt gyakoroltuk, jön egy kis tánckövetés, majd egy alapos nyújtás. Általában 90 perces foglalkozásokat tartok. Úgy vagyok vele, hogy ennyi minimum kell, hogy minden fontos alkotóeleme egy órának egészséges mennyiségben szerepelhessen, és ha már az ember lányának végre sikerült eljutnia a heti ÉNIDEJÉHEZ, akkor az ne csak egy röpke 60 percben történjen. Amire büszke vagyok, hogy igazán sajátos órákat tartok, különleges mozdulattárral. Volt olyan szakember, aki egy egzotikus női tornának titulálta  az órámat, mert olyan sokrétűen mozgatom át a táncosaimat. Sokszor kaptam már dicséretet gyógytornászoktól, hogy mennyire hatékony tartásjavítás történik nálam. Több esetben jött visszajelzés, hogy sikerült végre teherbe esniük olyan nőknek, akiknek addig minden módszer csődöt mondott, de végre a táncórák segítettek helyrejönni. Amire a legbüszkébb vagyok és a legfontosabb visszajelzés, az az, amit a tanítványaimtól kapok.

Jajj de jól esik nekik velem mozogni, hogy szeretik a közösséget, amit együtt alkotunk. Magasabbnak és karcsúbbnak érzik maguk, nyertek vagy 3 centit, mert végre helyesen tartják magukat. Végre sikerült feloldódniuk és jó dolgokat vonzanak be az életükbe. Sokan végre harmóniába kerülnek önmagukkal és jól érzik magukat a bőrükben.

Van, hogy maradunk óra után és még beszélgetünk, nevetgélünk jókat. A versenyek, fellépések után gyakran ugyanazt mondják a lányaimra, hogy milyen jó a kisugárzásuk, szépek és mosolygósak (és tényleg azok)!

- Nagy utat jártál be az önismeret terén is. Segített a tánc megtalálni önmagad? Most elégedett vagy azzal, amit a tükörben látsz? 

Igen! A tánc segített csak igazán magamra találni. Hiszek a terápiás jellegében. Eleve létezik mozgás terápia, tánc terápia...és így hastánc terápia is!

Ugye említettem, hogy zavaros volt a gyerekkorom, hogy tiniként is nehézségekkel küzdöttem? Úgy érzem, hogy az a sok méreg, az a sok rossz, ami a lelkemben volt, azt a táncon keresztül tudtam kivezetni magamból. Konkrétan kidolgoztam a lelkemből, a tagjaimból és így válhattam egészséges felnőtté.

Természetesen felnőtt fejjel más egyéb önsegítő módszereket is kipróbáltam, amik szintén nagyon hatékonyak voltak, és mindegyik másképp segített. pl.: kineziológia, családállítás, pszichológia, Spirituális választerápia, asztrozófia, tarot.

Gondolom ebből kiderült, hogy némileg spirituális beállítottságú is vagyok. Na, azért nem elvetemült módon, de szeretek csipegetni és abból összetenni azt, ami számomra értékes és jó. Rengeteg önismerettel kapcsolatos fórumot figyelek, olvasok és hallgatok.

Az önismereti utam egyik nagy felismerése volt, hogy álarcot viseltem. Amennyire segített a tánc megtalálni magam, annyira el is vesztem benne. Pontosabban az a bizonyos POP szakma volt, amibe belegabalyodtam és idő volt, mire kikecmeregtem belőle. Egész fiatalon már felléptem hazánk legnevesebb Perzsa Éttermében, a budapesti Shirazban, aztán sorban jött az összes többi arab étterem és vizipipázó.

Smink, csillám, taps, buli, pénz...( ahhh óriási storyaim vannak )

A sok fellépés, smink és csillám közepette olyannyira elvesztem, hogy azt sem tudtam, ki vagyok. Feltettem egy álarcot az esti sminkelések alkalmával, a hastáncosnő álarcát, aki vidám és jó hangulatot csinál, aki szép és sexy ..

Ami nem is feltétlenül gond, csakhogy én azt az álarcot volt, hogy tovább hagytam fent, sőt egy idő után le sem vetettem. Míg végül felületes partytáncos nem lettem, Ez így folyt egy darabig, Aztán jött a felismerés, hogy te jó ég, ez nem is én vagyok… Ki is vagyok tulajdonképpen?

Akkor kezdtem el lepucolni mind azt a vakolatot, amivel elrejtettem az igaz valómat. Eleinte ijesztő volt a smink alá, az álarc alá benézni, és pláne meglátni ki is van mögötte, de a legnagyobb kihívás az volt, hogy elfogadjam és megszeressem azt, aki az álarc mögött volt. Azt a Nonót, akinek szempillaspirál nélkül alig látható a vöröses pillája, akinek a könyöke és térde is szeplős, akinek az oldalán olyan nem tetszően nő a háj, akinek kerek kalács képe van, akinek görbe 2 lábujja és így tovább. Mostanra végre lett egy egészséges önbizalmam, megküzdöttem a démonjaimmal. Bár úgy érzem, hogy ez csak egy állomás volt és élethosszig tartó tanulás, fejlődés, önmeghaladás vár még rám.

Szeretem a testem és szeretem azt, aki vagyok és örömteli, kreatív kífejeződése vagyok az életnek, ahogy ezt drága Louise L. Hay mondaná.

Egységben vagyok önmagammal. Amit eddig megtapasztaltam örömmel adom át a hozzám fordulóknak. Számomra a nőkkel való foglalkozás szakrális, szent dolog. Utamon vagyok és imádom minden percét. Azt csinálom, amit szeretek, és amire születtem.

Számomra ez a boldogság!

- Ha nem talál rád a hastánc, most nagy valószínűség szerint mivel foglalkoznál? 

Jó kérdés, ezen még sohasem gondolkodtam el. Valószínűleg akkor is mozognék, sportolnék vagy emberekkel foglalkoznék, valamilyen edző lennék talán.

- Mik a jövőbeli terveid? Szerinted 10 év múlva hol fogsz tartani?

Szeretném a vállalkozásomat csúcsra járatni, egy olyan rendszert létre hozni, mely úgy is csodálatosan tud működni és termelni, hogy én csak annyit foglalkozom vele, amennyit épp szeretnék. Szeretnék hosszú távon emberekkel, nőkkel foglalkozni, mozogni, rekreálódni, Szeretnék sokat utazni és rengeteg jó élményt gyűjteni, szeretnék a szerelmemmel egy csodálatos életet, melyben már a házasság és a családalapítás is jelen van.

 Noémi munkásságát, őszinte megnyilvánulásait és gyönyörű hastáncos videóit itt megnézhetitek.

Instagram: https://www.instagram.com/naimah_hastanc/?hl=hu

Facebook:https://www.facebook.com/naimah.hastanc/

Youtube Csatorna link: https://www.youtube.com/channel/UCG14ogE4_wyKV2sXbzPZ22Q?view_as=subscriber

Maga a természetesség

Ayma, a csoda deo

62156218_1140001832874706_5227017861142151168_n.jpg

Környezettudatosság a készítésben, természetes összetevők, csodás illatkompozíciók, frappáns megnevezések, igényes csomagolás. Ennyi minden jellemzi az Ayma termékeket, amivel engem rögtön megvett, pedig még csak az oldalán barangoltam. A honlapot szintén az igényesség, kedvcsináló, vevőcsalogató, szépség és minőség jellemzi. Imádtam az igényes szövegezést, egyes termékleírásokat, ötletességet, nagyszerű megfogalmazásokat és a termékösszetevő leírást, így pontosan meg tudtam nézni, van-e olyan benne, ami nekem nem fér bele vagy sem. Semmi olyan összetevőt nem találtam végül, ami tiltólistás lenne nálam. Természetes összetevőket tartalmaz, nagy odafigyeléssel készül.

Így hát teszteltem, a tulajdonos jóvoltából.

Hat kis gyönyörűség érkezett hozzám, különböző illatokból összeválogatva. Tesztadagokat kértem, hogy az összes illatkompozíciót kipróbálhassam vagy legalábbis a lehető legtöbbet. Ezt ti magatok is megtehetitek, mert a rendelésnél van olyan opció, hogy próba kiszerelés. Ez nagyon jó ötlet, így hosszabb elköteleződés nélkül próbálgathatja az ember az összes terméket, könnyebben megtalálva azt, ami igazán illik hozzá, hogy aztán az IGAZIT teljes nagyságában megvásárolja a későbbiekben. A nagyon allergiás, legtöbb összetevőre, termékre érzékenyek is beruházhatnak rá, ugyan ebből az okból kifolyólag.

62126000_349258275735946_5127684643499278336_n.jpg

Igényes csomagolás, könnyű használhatóság jellemzi. Krémes állagú termék, amit könnyen ki lehet szedni. Nem szemcsés, ragadós, nehezen kenhető anyagra gondoljatok, ami zsíros foltot hagy a kezeteken, ruhán, hanem habkönnyű textúrára. Diszkrét, nőies illatokban kapható. Nem erős, tolakodó. Az izzadást nem megakadályozza, mint sok rossz, helytelen deo, hanem segíti, csak a kellemetlen szagokat fedi el kellőképpen, azt sem túl erősen, hogy zavaró legyen és túl erős az illat. Elégedett vagyok vele általánosságban és kellemes meglepetés volt.

Az illatok meg…Csak kinyitod a tégelyt és illatorgiába kerülsz. Mindegyik egyedi, izgalmas, nem a megszokott, standard illatokkal operáló. Bevallom, volt olyan, amitől féltem, hogy erős lesz, nem fog tetszeni, de nem, elnyerte a tetszésem az illata. Ilyen volt a zsályás például.

A Női Trió izgalmas elgondolás és egyedi. Nem hiszem, hogy találkoztam volna hasonló koncepcióval. A leírás szerint a női testhez, lélekhez, a ciklushoz igazították. Nőként megfigyelted már tested jelzéseit? Más a hangulatod, a szaglásod, amikor a piros betűs ünnepnél tartasz, más, mikor utána vagy és megint más, mikor még előtte. Nekem nagyon tetszik, ez az újdonság.

Persze nem én lennék, ha nem bombáztam volna a tulajdonost is kérdéseimmel.

Mikor indult az Ayma és miért? Mi az, amiben más a piacon kapható deoktól?

-2017 július 1-én került forgalomba a női trió, azzal indított az Ayma. Azért jött létre, mert hiány volt a piacon a jól működő, vagyis hatékony természetes alapú dezodorokból. Szerettem volna összehozni a természetes összetevőket, a hatékonysággal, a minőséggel és az eleganciával. Mivel nagyon fontos szempont a környezettudatosság, a 30g-os üveg tégelyeit visszaveszem, vagyis becserélhető 10 db üres tégely egy telire.  Az Ayma természetes krémdezodor, mely nem tartalmaz élettől idegen szénhidrogéneket, nehézfémeket, alumínium-sókat, azaz semmi káros összetevőt.
Nem akadályozza az izzadást, a szervezet tisztulását, de átváltoztatja a szagokat, így teszi azonnal komfortosabbá az életedet. Minden termékhez olyan illatkombinációt választottunk, ami a leginkább segíti kiegyensúlyozni az adott időszak testi-lelki állapotát.

Persze az oldalon nem csak deokat találunk, hanem több termék is helyet kapott. Lábápolásra és a természetes szappanokat, tisztálkodást előnyben részesítők is találnak maguknak terméket az oldalon.

Most, hogy remélhetőleg érkezik a melegebb időjárás, fontos a megfelelő lábápolás, az izzadságszag elűzése pedig mgénikább. Szóval deora föl!

60479126_613440449158223_1300951065746735104_n.jpg

 

62130564_2352005024859498_5685981343452758016_n.jpg

Test(részek) könyvben

Albert Barillé: Egyszer ​volt…

 59376229_2294640527262615_3566747606618996736_o.jpg

Igyekszem nem fangirl üzemmódba kapcsolni, ha erről a könyvről és meséről van szó .Tudod, kinek a pap, kinek a papné és kinek ez a könyv...

Gyermekkorom kedvenc meséje volt, amiből sosem lehetett elég részt nézni. Érdekelt a test működése, mi mivel kapcsolható össze, mi kell a létezésünkhöz és minden apróság, információmorzsa. Talán jobban lekötött, mint a biológia órák. Ha azok is ilyen jó hangulatban, vidáman, érzékletesen mutatták volna be az embert, ma biológus lennék. Mivel nem, maradt a mese. Aztán felnőve teljesen elfeledkeztem róla, a TV sem adta sajnálatosan a sorozatot, így eszembe sem jutott csemetéknek megmutatni. Eddig. Minap szembe jött velem a Könyvfesztiválon. Ebből készült könyv verzió is, nem csak filmsorozat? Csak úgy vonzotta a tekintetem a kötet. Akkor el is határoztam, hogy a táskámba ugyan nem fér már be, de kell nekem mindenképpen! Végül a Manó könyvek kiadó volt oly kedves és meglepett vele. El tudjátok képzelni azt az örömet? Persze, mint egy jó könyvmoly, minden meglepi könyvnek örül az ember, de ennek hatványozottan. Egy út alatt kiolvastam a nekem is újdonságokat tartalmazó kötetet. Te tudod pontosan hogy hány csontod van például?Én biz nem. Megannyi érdekes dolog olvasható a kötetben.

Kislánykáimnál megosztó olvasmány volt, öcsi "baba" pedig még kimaradt a sorból.

Viki 5 éves lesz. Ő inkább a képeket nézegette, mint érdekességet. Bele-bele kérdezett abba, ami érdekelte, de letudta ennyivel és rövid időn belül lepasszolta nővérének a kötetet. Nem kért újrázást. Szerintem neki még korai. Nem ütközött meg semmin, (Nem vagyunk prűdek, ha kérdeznek a saját értelmi fejlettségük szerint elmagyarázunk dolgokat, így nagyjából képben volt. ) de ennél jobban, bővebben nem érdekelte a témázás, a tudnivalók. 

Danci 8 lesz hamarosan. Őt viszont már jobban izgatta a tengernyi téma, érdekesség a testről és működéséről. Nagyjából végig olvastuk közösen, még az érzékenyebb témaköröket is. Nagyon jó alap, közös beszélgetésekhez, de el tudom képzelni felvilágosító témához kapcsolódóan is a könyvet. Talán a korosztályi érdeklődési kör alapján a 10-12 éveseket lőném be legfőképpen. Ők lehetnek azok, akiknek feltétlenül el kellene olvasniuk a kötetet! Egy ilyen könyvet nagyon el tudnék képzelni kötelező olvasmánynak, hiszen rengeteg adalékanyagot, fontos tudnivalót, érdekességet tartalmaz, amivel jó, ha tisztában vannak a gyerekek.

(Kedves szülők, itt megragadnám az alkalmat! Ha nem tudjátok megbeszélni velük a kényesebb témákat az emberi testről, működéséről, a hogyanokról, a nemiségről, akkor adjátok a kezükbe ezt a kötetet. Ne egymástól tudjanak meg féligazságokat, butaságokat. Ha homokba dugjátok a fejetek, attól még lesz téma, csak nem mindegy mikor, hol és hogyan.)

Végezetül az én szemszögemből is írnék a könyvről. Tudományos, ám cseppet sem száraz, unalmas a könyv. Izgalmas adalékanyagok, nagyszerű képek teszik még kíváncsibbá az olvasót. Egyetlen hibát tudnék felróni. Valahogy a felépítése, a sorrend, ahogy jöttek az egyes területek, nekem furán volt. Szép lassan kintről befelé vagy pont fordítva mutattam volna be sorrendben a testet. Nem látok a mostani sorrendben, kialakításában rációt. 

Az biztos, hogy nem dugjuk el a könyvespolc mélyére, rendszeresen elő lesz véve. Egyes fejezetek újra és újra elolvasunk majd és megbeszéljük. Jó, ha az ember és gyereke tudja az alapinformációkat és azon is túl még többet.

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Manó könyvek kiadónak! Hatalmas örömben részesítettek és visszarepítettek kicsit a gyermekkoromba! A sorozatot is elkezdjük nézni, azt hiszem.

Fülszöveg:

Mester és barátai, azaz Albert Barillé rajzfilmsorozatának ma is népszerű rajzfilmhősei ezúttal az emberi testben kalandoznak és közben bemutatják, hogyan épül fel, miként működik a szervezet. Látás, hallás, légzés, vérkeringés, az immunrendszer – testünk megannyi csodája, melyek felfedezését és megértését egyszerű ábrák, színes fotók és világos leírások segítik.

Akárcsak korábbi, az emberiség történetét bemutató enciklopédiánk, ez a kötet is szórakoztatva, játékosan tanít fontos ismereteket az ifjú olvasóknak.

Manó könyvek

208 oldal

 ISBN: 9789634035800

FordítottaTóka Alíz

#recenzió #Szponzorálttartalom

covers_546639.jpg