2019. dec 27.

Bom ano novo!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Bom ano novo!

Azaz szilveszterezzünk portugál módra

famguiness2700x360.jpg

Bom ano novo!

December 31-e az év utolsó napja, melyet igazán sok babona, mulatság övez. Minden országban ünneplik, de sokszor teljesen eltérő szokásokkal.

Korábban is ünnepelték az emberek az újév kezdetét. Az ókori Rómában például Janust, minden kezdet és az év első hónapjának istenét magasztalták, de akkor még az újév március elsejére esett. 1572-1585 között került köztudatba felénk a szilveszter. Az akkori pápa ugyanis bevezette a napév szerinti időszámítást, amelyet Itáliában, Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban azonnal alkalmazni kezdtek Magyarországon pedig 1587-ben. A szilveszter kifejezés egy újabb pápához, I. Szilveszterhez köthető, innen a szilveszter elnevezés. Az időpont ekkor még nem volt biztos, december 24-én, de január 6-án is tartották az óév utolsó napját. 1691-ben érte el a mostani, végleges formáját a szilveszter, XII. Ince pápának köszönhetően. A világon Szamoa ünnepli először az újévet, utolsóként 24 órával később Hawaii ünnepel.

Az óévtől mindig hangosan, zajosan búcsúznak el az emberek, hogy elijesszék az ártó szellemeket. Fontos, hogy az év utolsó napján csupa jó dologgal vegyük körül magunkat, mert az elkövetkező évet ez fogja meghatározni.

Portugáloknál különösen kiemelt figyelmet kap ez az ünnep, az év, ezen szakasza. Portugálul a szilveszter passagem de ano, A BUÉK pedig Bom ano novo! vagy Um próspero ano novo!

wine-1615470_640_1.jpg

Évszázados hagyományról van szó, és ha valami, akkor a vidám hangoskodás, a tűzijáték a portugáloknak szent. Madeira, azon belül is Funchal, a világ egyik legszebb fekvésű városa még a Guiness rekordok könyvében is bekerült vele, mint a világ legnagyobb pirotechnikai attrakciója szilveszterkor. Ezt a címet 2012-ig birtokolta. Funchal városának körülbelül 6 km hosszú és 2,7 km széles tűzijátéka volt a rekord. A tűz 37 állomásról, pontosan 31 szárazföldi és 6 tengeri peronról tört ki, amelyek stratégiailag a városi öböl gyönyörű és egyedi amfiteátrumában helyezkedtek el. A műsorban 17 tonna tűzijáték és 660 300 lövés történt percenként több mint 8 ezer lövésnél. Igazán látványos lehetett. Madeira előnye továbbá, hogy kedvező éghajlata miatt még fürödni is lehet ilyenkor a tengerben. Így a tűzijáték tengerről, hajóról nézve, fürdéssel egybekötve a lehető legcsodásabb időtöltés az év utolsó napján.

lisbon-1973531_640.jpg

Lisszabon főterén Terreiro do Paço téren is gyönyörű, látványos szilveszterrel készülnek évről évre. Arra viszont ügyelni kell, hogy üveget nem lehet bevinni, műanyagokba töltik az italokat. Számos koncert, szórakozási lehetőség akad ott. Az emberek közvetlenek, vidámak, beszélgetnek a téren jókedvűen.

Az egyik legfontosabb népszokásuk a tűzijáték után, hogy az utolsó 12 másodpercben, az óra minden egyes ütésével egy mazsolaszemet kell megennünk és olyan dolgokat kell kívánni magunknak az újévre, amit nagyon szeretnénk. A szemek a hónapokat jelképezik, a szőlő édessége vagy savanyúsága előrevetíti, hogy az adott hónap milyen lesz. Ezt Spanyolországban, Venezuelában, Mexikóban, Ecuadorban, Peruban és Kubában is ily módon ünneplik. Kedves kis szokás.

Porto, Portugália második legnagyobb városa, ott Praça da Liberdade téren gyűlnek össze az emberek együtt ünnepelni az elmúlt évet, a város szívében. A Városháza minden szilveszterkor tűzijátékot rendez, egy ilyen dátumra soha nem látott gyönyörűséggel készülnek.

Azori szigetcsoporton is jeles ünnep az év utolsó napja, ott a főszigeten van a nagy attrakció, a buli. Algarvéban nincs centrum, sok kis városból áll, így ott sok kisebb buliban lehet részt venni ilyenkor, akár a strandon, akár otthon a barátokkal, vagy a lenyűgöző belvárosban, de mindenképp jó bulit.

Hogy milyen ételeket, italokat fogyasztanak szívesen szilveszterkor? Főként kismalacot sütve, garnélarákot és persze pezsgőt, bort minden mennyiségben.

piglet-2713333_640.jpg

Van még egy nagyon kedves kis tradíció. Portugáliában a gyerekek köszöntik először az újesztendő első napját. Főként vidéken él ez a szokás, hogy a kicsik házról házra járnak. Ez a Janeiras a Janeiras éneklése, mellyel Jézus születését jelentették be, boldog új évet kívánva). Előadásukért pedig pénzt és édességeket kapnak a háziaktól.

Január elsején sokan reggel megfürödnek az óceánba, ezzel kezdve az első napot, biztosítva a frissességet is, egy kiadós alvás és az előző napi vidám hangulatú buli után. 

Talán még nem késő jegyet foglalni, ha elindulnátok egy izgalmas szilveszteri tűzijátékra Portugáliába vagy egy idegenvezetős túrát is  igénybe vennétek, megtehetitek a portugal.com oldalon. 

ReAd-blog

#blog #cikk #bejegyzés #Portugália #Lisszabon #Madeira #Porto #szilveszter #tűzijáték #buli #reklám #szponzorálttartalom

 fireworks-574739_640_1.jpg

 

 

 

Szólj hozzá

Program Kitekintő