A mai, haladó világban túl közel vagyunk egymáshoz. A buszon utazva, egymáshoz préselve, a munkahelyünkön, a moziban, szórakozás közben és szinte mindenhol. Ez nem nagy baj annak, akit nem zavar a túl közeli kontaktus. Na de mi lesz azokkal, akik nem szeretik, ha belemásznak avatatlanok a személyes aurájukba? Azoknak kész kín az élet és minden nap keserves küzdés, viszolygás.

Már egész kicsi gyerekkorunkban arra buzdítanak minket, hogy adjunk puszit felszólításra annak a rossz illatú bácsinak vagy annak a néninek, akinek a bibircsókjától a hideg futkos a hátunkon. Mindezt azért, mert valahonnan rokonunk, még ha ritkán is találkozunk vele. Azért, mert ez az elvárás. Így cselekszik mindenki. Persze ha nem tesszük, akkor jön a ...

Mindig szeretem azokat a mesekönyveket, amik valami teljesen új módon nyilvánulnak meg, legyen szó interaktivitásról, témáról vagy valami ötletről, nem hétköznapi dologról. Szeretem, ha mernek a tömegből kitűnni, nem az elvártat, a megszokottat hozzák, új utat járnak be. Rengeteg mese fordul meg a kezeink között nap, mint nap könyvtárakból vagy saját vásárlásból, esetleg kiadó vagy írói ajánlásra, így mindig örülök, ha messzemenően kiemelkedik valamelyik. Ez a kötet pont ilyen. Ezúton is köszönjük az írónak, Kőszegi-Arbeiter Anitának!

Orvosi váróban olvastuk középső csemetémmel (nagylányom jelenleg még egyedül falja a betűket, a saját ütemében haladva). Jól lekötötte hosszú várakozással teli perceinket, kétszer ...