2019. nov 28.

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ​ima

írta: Mayerné Répási Adrienn
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ​ima

74582176_2649131425146855_5460295445001535488_n.jpg

Nincs nehezebb egy valós történet alapján könyvet írni, ezért is készülhetett ilyen sokáig ez a kötet. A szerző nem csak elmesélője, hanem elszenvedője, közvetlen tapasztalója is Csernobilnak. Gondolom senkinek sem kell leírnom, milyen katasztrófa történt ott. Magáról a kötetről egy bejegyzést összehozni sem egyszerű ezáltal, jó ideig ültem rajta. Abban sem voltam biztos, nekem erről írnom kell-e. De végül úgy döntöttem, megpróbálom szavakba önteni az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban, mert fantasztikusan van megírva. Kötelezővé tenném középiskolában, hogy a fiatalok is tanúi legyenek. Ne legyen elfeledve. Talán akkor soha hasonló sem fog történni. 

Már maga a tudat, hogy ez nem fikció, szörnyű. Még kicsi voltam, mikor az eset történt, pontosan 3 éves. 1986. Egészen ködösek az emlékeim. Talán szó volt róla, hogy ne együnk salátát, a nyulaink is hullottak és az összes létező lepke eltűnt, egyik pillanatról a másikra. Hálás vagyok, hogy nem kellett elszenvednem a kétségeket, megijedni, várni a következményeket, mert annyira nem voltam még tudatomnál. Ránézve a gyermekeimre, lehet bele is őrülnék, ha ma történne. 

pripyat-1366163_640.jpg

Letaglózó a kötet. Csontig és szívig hatoló! Hiába akartam nem szeretni, letenni, olyan erősen húzott be, hogy végig olvastam. Megnéztem a sorozatot, ami ebből készült. Feldühített, elképesztett. Az emberi butaságnál nincs nagyobb rossz. A fejünk homokba dugása nem megoldás, sem az elhallgatás, elkenése a történteknek. Elkerülhető lett volna ez az egész. Ha máshogy kezelik a dolgokat. Ha elmondják mindenkinek. Ha segítséget kérnek más országoktól. Ha tudatában vannak a következményeknek. Ha nem valami magasztosabb eszmét éltettek volna. Ha hozzáértőbbek lettek volna. Ha nem egymásra mutogatnak.Ha...ha...ha...Megannyi ha. Már nem tudhatjuk meg, mi lett volna akkor. 

A könyv a sorozat eszenciája. Az író eltér a filmtől. Szigorúan véve nem az események sorozatát mutatja be. Nem tudományos megközelítésből írja történetét, hanem személyes tragédiákon keresztül. Ezzel még erősebbé téve mondanivalóját. Jobban hat az egész. A könyv olvasása után napokig bolyongtam. Forrt bennem ez a rengeteg minden. Végig az járt a fejemben, hogy: DE MIÉRT? Annyi hasztalan feladatot kaptak az emberek, ami miatt a halálukat lelték. Nem lett volna jobb, ha lezárják a teljes részt, aztán csókolom? Nem kaphattak volna felvilágosítást, hogy dönthessenek saját sorsukról, bemennek e a Földi pokolba vagy sem?

Az ott élők megtanultak együtt élni ezzel. A sajnálatból nem kértek, segítséget pedig nem kaptak, csak félelmet. Vajon mennyi halott lehet ténylegesen, ami ennek a katasztrófának a következménye? És még mennyi lesz ezután? 

pripyat-1366159_640.jpg

Minden tiszteletem azoknak, akik tudták, mire vállalkoztak, mégis magukat nem féltve mentek megmenteni a világot, a jövőt, az országukat és minket is! Az írónak is elismerésem. Nem lehetett könnyű lemenni a lélek legalsó bugyraiba, tárgyilagosak maradni, meghallgatni ezeket a beszámolókat. A tehetetlenség...Annyira rossz, hogy a legtöbb emberen nem lehet segíteni semmilyen módon, még engem is feldühített. 

Olvastam olyan kritikákat a könyvről, hogy egy idő után unalmassá vált, hiszen mind majdnem ugyan azt mondják el, csak saját szemszögükből. Persze, mert ugyan azt élték meg, de mégis kicsit másként. Egy letaglózó emberi sors nem lehet unalmas. Ez a téma sem lehet unalmas. Az író pedig zseniális, mert úgy körüljárta az egészet, hogy aki nem járt sosem arra, nem hallott Csernobilról, annak is fogalma legyen a dolgokról. Zseniális, mert úgy megírta a történetet, hogy nem akartam letenni, hiába hatott az összes érzékemre, hiába sírtam rajta, letaglózhatott bármennyire, akkor is végiggyűrtem az egészet. Hatott rám, elgondolkodtatott, érzéseket közvetített.

Örülök, hogy szót kaptak azok is végre, akik megélték, túlélték. Emlékezhetnek, feldolgozhatnak egy keveset belőle. Mi is kaphattunk belőle egy kicsit, hogy a mi vállunkat is nyomja e teher, nem csak azokét, akik ott élnek még ma is, vagy már nem.

Ezt a katasztrófát sosem szabad elfeledni. Pont az ilyen írások tarthatják életben az emlékezést azokról, akik megérdemlik és azokról, akik felelősek érte. Talán az sem lenne baj, ha mindig a szemünk előtt lebegne, hogy bármikor újra megtörténhet. Írom úgy ezt, hogy a Paksi Atomerőmű közvetlen közelében lakom. És tudom, hogy teljesen más elven működik, ezernyi biztonsági intézkedéssel...de akkor is. Ülünk pár időzített bombán...

Az élet írja a legtragikusabb történeteket!

 
358 oldal 
ISBN: 9789634053828 
Fordította: Pálfalvi Lajos

Fülszöveg: 

1986. ​április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla.

A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte.

Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.

Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Vannak, akik már eljutottak ide, és vannak, akik most csak most indulnak el, mint a Szolzsenyicint olvasó falusi párttitkár. Egyesek menekülnek a zónából, másokat meg vonz az a terület, amelyet lassan visszahódít a természet.

Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből.

Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.

ReAd-blog

#Csernobil #csernobiliima #könyv #sorozat #dráma #élet

chernobyl-3711294_640.jpg

Szólj hozzá

Könyv Recenzió Olvastuk