Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

ReAd-blog

Anyaság és karrier? Vendégpost érkezik.

2019. szeptember 04. - Mayerné Répási Adrienn

61764469_103301450933138_7195287706589462528_n.jpg

Ma egy kicsit rendhagyó interjúval érkezem. Z Kocsis Blanka, kreatív szövegíró mesél magáról, a munkájáról és az anyaság nehézségeiről, ezúttal vezetett kérdések nélkül. Imádom ahogy ír, így hagytam kibontakozni. Fogadjátok sok szeretettel. 

Sokfélék vagyunk. Megannyi úton járunk. Van, aki kezdettől fogva a sajátján. Ők azok a szerencsések, akik vagy kapták, vagy korán felismerték és megharcoltak érte. Akad, aki vargabetűket ír. Előfordul, hogy akár többet is. Nekem például egész regényem van önmagába visszaforduló hurkokból, első látásra szerencsétlen kitérőknek tűnő kanyarokból és láthatatlan célvonalakból. De jó így.

Igaz, erre csak sokára ébredtem rá.
Tinikoromban úgy képzeltem, harminc éves koromig nagykanállal falom majd az életet. Kettővel, ha lehet. Harmincöt körül elkezdem majd keresni az igazit… és néhány Szex és New York-ba illő fordulat után meg is találom. Szenvedélyes szerelem, vad szex, fodrok és rózsák, aztán már potyognak is a bájos, angyalképű pulyák. Végül nem így lett. Korán megismertem a későbbi férjemet, fiatalon mentem férjhez. Utána még sokáig kerestem, hogy miben is vagyok jó igazán. Beneveztem a helyi rádió tehetségkutató versenyébe. Megnyertem. Nagyon boldog voltam, készültem, hogy végre meg is éljem a gyerekkori álmomat. Természetesen még azon a héten pozitívat teszteltem. Ötévnyi várakozás, próbálkozás, kudarc és sok-sok elsiratott hónap után ott a pocakban a mi csodálatos kisfiunk. Szerettük volna megoldani a reggeli műsort és a babát egyszerre, de néha az élet maga rendezi az előadást: a rádió azonnal visszavonta az együttműködési szándékát.

mic-1132528_640.jpg

Öt és fél évet töltöttem otthon, főállású anyaként. Három és fél év alatt három gyermeket szültem. És mindvégig küzdöttem. Imádtam őket, szerettem velük lenni, de állandó volt a nyomás. Elég jó anyjuk vagyok-e? Jól kezelem-e az egyes nevelési helyzeteket? Melyik a megfelelő supinált cipő, mi a megoldás az ekcémára, kellenek-e a babakülönórák, melyik a legjobb ár-érték arányú babakaja, mit főzzek, hova vigyem fejlesztésre, miért nem tudok a nap végén mosolyogni, miért kiabálok, hát megnyomorítom szegényeket…?! Folyamatos, soha nem szűnő és felemésztő stressz, napi huszonnégy órában. Sokszor egyedül, mert nyilván valakinek dolgoznia is kell. Egy idő után úgy éreztem, már nem meg-, csak túlélek, nap, nap után. Tudtam, hogy a gyerekeknek szükségük lenne az anyukájukra a legjobb minőségben, a legteljesebb jelenlétben. De egyszerűen képtelen voltam egymilliomodszorra is elénekelni a Boci, boci tarkát. Ettől pedig még inkább mardosott az önvád.

A legkisebb még meg sem született, amikor már mondogattam a férjemnek, hogy amint betölti a kettőt, elkezdek munkát keresni. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább rá akartam jönni, mihez értek igazán. Mi az, amiben jó vagyok? Amit szívesen is csinálok? Újra meg újra arra jutottam, hogy vicces vagyok, nagydumás... Gyakran mondtam a barátaimnak, hogy nekem tulajdonképpen semmihez sincsen tehetségem. Csak ahhoz értek, hogy összehozzak embereket és dumáljak. Nincsen másom, csak a szavaim.
Akkor még nem tudtam róla, hogy ez nem ’csak’. Fel sem merült bennem, hogy ezzel pénzt is lehet keresni. Valamiért azt képzeltem, hogy mindenki tudja azt, amit én. Azt hittem, megfogalmazni, amit gondolunk… egyáltalán gondolni valamit, könnyű. Hogy nem így van, és főleg azt, hogy erre ráébredtem, egy nagyon kedves és inspiráló vállalkozóanyukának, Bartos- Debity Ritának, a Cute Baby tulajdonosának köszönhetem. Ő volt az első, aki felismerte a bennem rejlő tehetséget és teret adott neki. Ő adta az első megbízásomat, amit rövid időn belül több másik is követett.  Élveztem, hogy újra dolgozhatok, hogy értékelik, amit tudok. Boldog voltam, hogy találtam – találtak nekem- keretet, amit kitölthetek.

bulletin-board-3233641_640.jpg

Ebbe a kiteljesedésbe robbant bele a mindent felborító, szétrobbantó és a családom egészét feje tetejére állító lehetőség. Egy nagyon kedves ismerősöm hívott (f)el egy állásinterjúra. Egy rádió reggeli műsorának társműsorvezetői széke volt a tét. Egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Tudtam, hogy a kislányom még csak egy éves. Tudtam, hogy komoly nehézséget jelent majd a reggeli logisztika. Fogalmam sem volt, hogyan oldjuk meg az óvodai szüneteket, vagy ki lesz velük, ha betegek lesznek. De úgy éreztem, ezt az ajtót most ki kell nyitnom. Ezt a lehetőséget nem engedhetem el. Meg kell tudnom, hogy képes vagyok-e rá. Elég jó vagyok-e ahhoz, hogy rádiózhassak.
A férjem nem örült. Akarva-akaratlanul is a sok-sok felmerülő problémát látta meg elsőként. Az édesanyám óva intett, hogy ekkora nyomást helyezzek a családra. Senki sem osztozott az izgatottságomban. De szerencsére elfogadták, hogy úgy érzem, meg kell próbálnom. Amikor terhes lettem a legnagyobbal, nem volt kérdés számomra, hogy a zavartalan terhességért, ha kell, elengedem a mikrofont még azelőtt, hogy valaha is hozzáértem volna. De most… Tudtam, hogy meg KELL próbálnom. Ha nem sikerül, nem baj. Ha sikerül, majd lesz valami.  Éveken át annyira próbáltam minden jól csinálni- és közben mindig azt éreztem, lehetne többet, jobban, okosabban, szebben-, hogy azt gondoltam, akkor jöjjön egy kis most vagy soha!

És sikerült. Megkaptam az állást. Rengeteg nehézséggel járt az indulás. Az utolsó pillanatban lett a legkisebbnek férőhely. Az utolsó utáni pillanatban elsimult minden. Az első reggelen, amikor otthagytam a gondosan kikészített ruhákat, az előkészített reggelit és az alvó családomat, azt hittem, megszakad a szívem. Hát milyen anya az ilyen? Az egyéves bölcsibe szokik, ráadásul az apukájával! Hát ki fogja megölelni ezeket a gyerekeket, ha szomorúak? Minek az ilyennek gyerek…?  A másik oldalam pedig repesett az örömtől, még ha rettegtem is.

Lassan kilenc hónapja dolgozom. Átmentük sok betegségen, voltak mélypontok és hegymagas örömök. Vannak sikereink családként és értem el vágyott csúcsokat magam is.  A gyerekek ovisok, bölcsisek, az élet zajlik velünk. Sűrűn és áradón. Megszakad a szívem, ha betegen kell otthon hagynom őket néhány órára- pedig az apjukkal, vagy a régóta ismert pótnagyival vannak. Fájnak a kihagyott ovis délelőttök. Hiányzik, hogy régebben minden szülinapra magam sütöttem a tortát, hogy volt időszakos dekoráció a lakásban és mindig háromfogásos volt a hétvégi ebéd. Bűntudatom van, ha valamire nem emlékszem, ha valamit elfelejtek, vagy ha este már nem vagyok türelmes. Úgy érzem, sok dologról lemaradok, és ennek a munkám az oka.
Közben pedig a szakmai sikerek, a rádiózás, a szövegíró vállalkozásom- meg a kiváló pszichológusom, akinek ezúton is mindent köszönök- hozzásegítettek ahhoz, hogy újra embernek érezzem magam. Teljesértékű nőnek. Anyának, aki bár nincs ott mindig, sokszor gyarló, de mégis valaki és valamilyen.

Fogalmam sincs, hogy tud-e bármelyik dolgozó anya úgy élni, hogy közben nem gondolkozik azon, vajon boldog gyerekei vannak-e. Irigylem azokat a csajokat- és azok gyerekeit meg főleg-, akik ki tudnak teljesedni az anyaságban, a háziasszonyi szerepben. Csodálatos dolog lehet a friss bukta uzsonnára, az olyan anya, aki mindig ott van. Aki minden rendezvényen részt vesz, akinél hetente többször is van meleg vacsora.  Akinél sosem ragad a padló, és akinek mindig, de tényleg mindig van ideje és energiája még egy mesére. Varázsvilág lehet ez egy gyereknek! Sosem fogom megtudni, hogy lehet-e önvád nélkül élni. De azt tudom, hogy muszáj.

Szerintem sokunkat foglalkoztat, érint Blanka problémája. Nehéz az anyaság, főként úgy, hogy másra is koncentrálnánk, de a gyerekekre is. Megvalósítani KELL önmagunk, de a hátországot, a biztonságot is mi biztosítjuk. Én is ebben a cipőben járok. Keresem az arany középutat még. De sosem szabad elítélni, megszólni egyik felet sem. Az is teljes értékű anya, aki a kicsik mellé vállalkozását viszi, visszatér a munka világába, mint ahogy az is jó anya, nő, aki csak a piciknek szeretne élni! 

Köszönöm Blanka a nagyszerű vendégpostot. Arra biztatlak titeket, látogassatok el bátran szövegíró oldalára is Blankának, mert érdemes! 

ReAd-blog

success-2697951_640.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://read-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr6515039704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.