Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

ReAd-blog

Kicsit sok(kos) iskolakezdés

2019. szeptember 03. - Mayerné Répási Adrienn

school-4398499_640.jpg

Szeptember az a hónap, amikor a szülő is kicsit iskolás lehet, érezheti az újrakezdés, kezdés izgalmát és átérezheti a korán kelés, a bepakolás izgalmait némi borongós hangulattal, vénasszonyok nyarával, színes levelekkel megspékelve. Legalább annyira, ha nem nagyobb izgalommal várja az ember, hogy a csemetéjét elkísérhesse az évnyitóra, az első napra, közösen beszerezzék kevéssé stresszes módon az iskolakezdéshez szükséges dolgokat, bepakoljanak és elinduljanak a suliba. Vagy nem. Jó volt a nyár és bár első blikkre hosszúnak tűnt a 11 hét, mégis egy szempillantás alatt eltelt. Húztam volna még. Jó volt, hogy nem kellett korán kelni, időre rohanni sehova, nem voltak kötelezettségek, rohanás, elkésés és társai. De vége a szép életnek, újra iskola/óvoda/bölcsöde. Ilyen ez. Kettős érzés kerített hatalmába. Örülök is, hogy több időm lesz a háztartásra, magamra, munkára, meg nem is. Már most hiányzik a nyüzsi, a jövés-menés, a közös, egész napos programok, a reggeli ágyban lustálkodás.

Tavaly ilyenkor az elsőt kezdte a lányom, Most pedig már másodikos. Könnybe lábadt szemmel konstatáltam a legkisebbek érkezését az évnyitón, jöttek a már nem nagycsoportos picurkák. De picik. Rögtön észbe kaptam riadtan, jövőre középsőkém következik. Te jó ég! Hova szalad az idő? Nálunk is így volt? Akkor valahogy nem tűnt föl az évek gyors múlása, inkább még gyorsítottunk volna a tempón. Most meg? Tekerném az idő kerekét visszafelé. -Nézzétek el, hogy szentimentális vagyok, közeledik a szülinapom, ilyenkor mindig ilyen vagyok.-

Az első nap majdnem eseménytelenül telt. Új osztályt kaptak, új osztálytársak, kispajtások is érkeztek. És persze  egy csomó könyv. Gyermekkoromban imádtam. Már nyár elején vagy jóval szeptember előtt megkaptuk a könyveket. Élvezettel lapozgattam át, olvastam bele mindbe. Sokszor kiolvastam előre a történelem és irodalom tankönyveket. Anyuval közösen csomagoltuk be őket nagy élvezettel újságba vagy egyszínű csomagolópapírba, gondosan címkézve. Izgalmas volt mások színes, egyedi könyvborítóit nézegetni. Mindig tudtuk, melyik kié. Ehhez képest most, felnőtt fejjel kevésbé élvezetes, inkább bohózatra hasonlít a csomagolás. Rengeteg könyv, füzet ömlesztve. Átlátszó kell, műanyag, kevésbé környezetkímélő, öntapadós. Beleizzadtam, mire minimum a fele óvó-védő tasakot kapott. Elvileg jó a kézügyességem, rajzolni is tudok, vágni is, de ez? Alig mondható el kettő könyvről, hogy szépen néz ki, nem buborékos, nincs felkunkorodva sehol, nem csálé vagy ferde a ragasztás. Ezek az átlátszó förmedvények kiborítottak, mi tagadás. Estére a nem kis szívdobogásom edzéssel levezetve még azon agyaltam, kibontok egy üveg bort is, hátha. De túléltem és a bor is maradt a hűtőben. Még mindig nem kapott minden könyv, füzet borítót, na de majd ma. Majd csak nem kapok agybajt és minden be lesz csomagolva. A ceruzák is kihegyezve, a technika, tesi és tisztasági csomag is elkészült, bejutott talán úgy, ahogy kérték. Vajon mi maradhatott el, ki? Még mindig ezen agyalok, pedig már majd két órája elment mindenki itthonról.

colored-pencils-168391_640.jpg

Reményeim szerint minden csemete felöltözött az időjárásnak megfelelően, evett is, a nehéz kelés után. Ez pipa.

Minden gyerek a megfelelő intézménybe került. Pipa.

Talán nem maradt itthon semmi sem. Ja, de. Egy alvós cucc a kicsinek és egy matek könyv. Szuper. Remélem más nem. Ebbe bizony bele kell szokni ismét a nagy szabadság után nekem is. Ha feketét kap a lányka, akkor bizony az én érdemem lesz.

Mi marad el vagy ki még vajon?

Ez a reggeli korán kelés is...Bagoly típus vagyok. Szeretek sokáig aludni és sokáig fent maradni. A reggel nem az én terepem sajna. Ezen nem segít a három csemete sem a rengeteg cuccával. A feledékenységem és az idő hiánya végképp nem. Bármilyen korán kelünk, az már későn van. Ez van.

Csak én vagyok így vele? Úgy érzem valami mindig elmarad, nem lesz olyan, mint szerettem volna. Elkésünk, rohanunk. Elfelejtettem kivágni a kártyákat, otthon maradt a tolltartó, nem zöld pólóba ment a csemete, mint kellett volna, már megint nem egészséges reggelit csomagoltam, hanem pár kekszet tízóraira, az a füzet címke is ferdén került fel...Mindig olyan szerencsétlennek érzem magam. Nyugtassatok meg, nem én vagyok teljességgel alkalmatlan, hanem más is így jár rendszeresen. Légyszi! Ugye néha beleférnek ilyen apró botlások? Elkésni, elfelejteni valamit? Nem lehetünk mindig toppon. Nem lehet az ember mindig szuperanya, ősanya. Vajon léteznek ténylegesen ezek a típusok vagy csak mi találjuk ki, hogy kellőképpen rosszul érezzük magunk?

Szuperanya kerestetik! Ha sosem felejtesz el semmit, a gyereked mindig csilli-villi, tiszta, jól nevelt, mindig minden időre elkészül, bekerül a suliba, sosem késtek el, akkor kérlek jelentkezz. Taníts minket!

Addig is kitartást minden anyának a tanévhez! A tanárokat, óvónőket pedig arra kérjük, legyenek velünk is olyan türelmesek, mint a csemetékkel, mert bizony mi sem vagyunk hibátlanok, néha becsúszik valami gikszer, De igyekszünk! Esküszöm! 

Induljon az ősz!

ReAd-blog

heart-826933_640.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://read-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr715037242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.