Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

ReAd-blog

Rázós témákat választ könyveihez az írónő

2019. július 10. - Mayerné Répási Adrienn

A mai interjúalanyom pályafutását és szárnyalását figyelemmel kísérem a kezdetektől. Még ismeretlen, de tehetséges szerzőből az évek alatt sikeres regények írójává vált. Ő is szeret kérdezni, mint jómagam. Nagy élvezettel olvasom az általa készített interjúkat, cikkeket is. Nagyon mélyről küzdötte föl magát a kezdetekhez képest hatalmas magasságokba. Kirobbanó energiájának hála, sorra gyártja a jobbnál jobb történeteket. Mer olyan témákhoz is nyúlni könyveiben, amikről leginkább hallgatunk, félre fordulunk. Nemrégiben olvastam el két könyvét is, aminek bejegyzésével még adós vagyok. Szerintetek ki lehet ő?

Remélem a felvezetőmből kitaláltátok már, hogy Szurovecz Kitti, írónő a mai beszélgetés interjúalanya. Ezúton is köszönöm neki!

308100_289986691024069_1363065478_n.jpg

Fotó: Schumy Csaba

- Mesélnél magadról kicsit. Milyen vagy magánemberként?

Nehezen beszélek úgy általánosságban magamról. Inkább figyelő, szemlélődő típus vagyok, kicsit talán introvertált. A kívülállók számára közvetlennek tűnhetek, aztán csodálkoznak, amikor beleütköznek a falamba, mert keveseket engedek magamhoz igazán közel. Ehhez türelem és idő kell, hogy azt érezzem, a másik fél igazán kíváncsi rám. A könyveimben sokkal kitárulkozóbb vagyok, mint magánemberként. Más emberek sorsára, történetére fogékony vagyok, ezt tudom a munkámban is kamatoztatni riporterként és regényszerzőként egyaránt.

- Mennyire érzed magad véleményvezérnek, influencernek, hiszen nagyon sokan követnek a közösségi térben, az oldaladon?

Tudom, divatos az ilyesmi, de semmiféle influencer törekvés nincs bennem. Szeretek történeteket írni, utána menni érdekességeknek, jelenségeknek, szeretek szórakoztatni. Az írás számomra létforma, életforma. Nem szeretnék celeb lenni. Ez nekem egyáltalán nem fontos. A közösségi média platformjaimat kizárólag arra használom, hogy tájékoztassam az olvasóimat a könyveimmel kapcsolatos hírekről, érdekességekről, és magát az olvasást népszerűsítsem. 

- Mennyiben más a könyv vagy az interjú, cikkírás? Mert hogy mindkettőben aktívan tevékenykedsz.

Nagyon más regényt írni vagy cikket, interjút. A két dolog nem is említhető egy lapon. A regény nagyobb témát ölel föl, sok kutatásra van szükség hozzá. Gyakran hónapokat áldozok arra, hogy az adott témának utána olvassak, beszélgessek a témához közel álló személyekkel. Ez fontos nekem, mert hiteles keretet ad a fiktív történeteimnek a valóság. Az interjúk készítésekor pedig arra törekszem, hogy naprakész legyen a riportalanyom ügyeit illetően, és hogy sikerüljön megnyitnom, ívet adnom a beszélgetésünknek, hogy képes legyen olyan érdekes történeteket megosztani magáról, amelyekre akár már régen nem is gondolt. Bárkihez megyek interjúra, legyen szó akár művészről, akár közéleti személyiségről vagy civil interjúalanyról, igyekszem maximálisan felkészülni. Szerintem a világon nincs kínosabb, mint a mit sem tudó, általános kérdéseket feltevő riporter.

 11698576_967090209980377_8645341288049331168_n.jpg

 

- Írásban vagy szóban könnyebb interjút készíteni?

- Nem szeretek e-mailben interjút készíteni, hanem a személyes jelenlétet preferálom inkább. Így könnyebben nyílik meg a riportalany, bensőségesebb, meghittebb a hangulat. Ha valamit nem értek, vagy az adott témáról többet szeretnék tudni, akkor visszakérdezhetek. Az e-mail-es kérdezz-felelek szerintem nagyon sekélyes megoldás, valójában semmit nem mond el a másik emberről. A néhány mondatos válaszaiból nem derül ki, hogyan csillog a szeme, amikor nevet, és hogy mondjuk izgatottan gyűrögeti a zsebkendőjét. Ezek mind-mind apró, emberi dolgok, amelyek hozzátesznek az összképhez és általuk az elkészült riport is emberközelivé, életszagúvá válik.

- Melyik volt életed legnehezebben elkészített interjúja?

Nem tudok kiemelni egyet, mert mindegyik másért volt az nehéz, aminek megvan a maga szépsége. Volt olyan riportalanyom, akire évekig vártam, ilyen volt például Nick Vujicic, a vele való beszélgetés hatalmas élményt nyújtott.  Azok a legnehezebb interjúk egyébként, mikor az alanynak nincs kedve az egészhez, vagy erősen él benne a sztereotípia, hogy az újságíró úgysem azt közli, amit mond, hanem amit ő akar. Ha ilyen értelemben sokat csalódott, akkor nagyon nehéz megnyitni, kibillenteni a dacos állapotából. Mindig büszke vagyok magamra, amikor ez sikerül. Vannak kis trükkjeim a kizökkentésre. Például egyszer csak megjegyzem, hogy milyen szép a nyaklánca, hol vette? És már bele is kezd a sztoriba, hogy a múlt héten, amikor a férjemmel Párizsban voltunk… Így megy ez.

- Ha bárkivel készíthetnél interjút, mindenféle megkötések nélkül, kire esne a választásod?

Ha választhatnék korlátok nélkül, akkor én J. K Rowlingot választanám. Rengeteg kérdésem lenne hozzá.

- Mikor szeretsz dolgozni? Van kifejezett kedvenc napszakod? Rituáléid?

Az írás szempontjából fontos, hogy agyilag kipihent legyek. A reggeli, délelőtti órák alkalmasak nekem a szövegalkotásra. Jellemzően teljes csendben dolgozom, beleveszek a gondolataimba, még a zene is kizökkent, úgyhogy azt sem hallgatok. Ezt leszámítva különleges rituáléim nincsenek.

14947498_1257441347611927_3373334761676645258_n_1.jpg

Fotó: Pintér Márta

- Melyik könyved készült el a legnehezebben?

A Hópelyhek a válladon, valószínűleg azért, mert ez egy önéletrajzi ihletésű, terápiás írás. Korábban volt egy borderline szindrómás párom és nagyon sokat kivett belőlem a vele való kapcsolat, de a szakítás is. A vele, mellette átélt traumáimat beledolgoztam ebbe a fiktív történetbe, és gyógyultam általa. Többször, több hónapos szünetet kellett tartanom az írásban, mert nehéz volt lélekben újra élnem a traumáimat. Ez elnyújtotta a kézirat megszületését.

- Hogyan viseled a kritikákat?

Az elején nagyon bántottak a negatív kritikák. Ma már szelektálok, csak arra figyelek közülük, ami építő jellegű, elgondolkodtató, amit jogosnak vélek, van benne igazság. Az oktalan bántást már nem veszem fel. Ha valaki nem olvassa végig a könyvet és két oldalból akar kritikát írni róla, vagy a teljes munkásságomról, azzal nem foglalkozom.

- Magad is nagy könyvfogyasztó vagy. Nem csak írsz, hanem olvasol is rendszeresen. Miket szoktál elsősorban kézbe venni? Van olyan kötet, ami hatással volt rád?

Mindenevő vagyok. Olvasok klasszikus szépirodalmat, de szórakoztató regényeket is. Ami gyerekkoromban nagy hatással volt rám, az Jackie Collins Amerikai sztár című könyve. A regény egy csavargó gyerekről, Nickről szól, aki mélyszegélységből küzdi föl magát a legnagyobb sztárok közé. Nehéz gyermekkorom volt, rengeteg nélkülöztünk, kilátástalan volt az életem. Akkoriban senki sem gondolta volna, hogy egyszer én is sikeres leszek a magam területén. Nick történetét annakidején tudat alatt motivációs könyvnek tekintettem.

- Hogy fér ennyi minden az életedbe?

- Szeretném, hogy beleférjen. A szenvedélyem a hivatásom, a regény és újságírás is. A családomat imádom, ahogyan a barátaimat is, és igyekszem a nap 24 órájába mindent beleszorítani. Sportolok, szeretek főzni, a kutyusom is nagy szerepet tölt be az életemben, angol órákra is járok. A jó időbeosztás kulcsa szerintem az, hogy szeressük, amit csinálunk, szeressük azokat, akikkel együtt vagyunk és így semmi sem fárasztó vagy túl nehéz.

- Most min dolgozol jelenleg?

Nemrégiben fejeztem be az új, ősszel megjelenő regényemet, Az egyetlen ismerős arc címmel, ennek most épp a szerkesztési munkálatai zajlanak. Egy rövidtávú memóriazavarban szenvedő nőről, Dorináról, és egy sármos, ugyancsak kujon színészről, Nolenről szól, akik a sors különös játékának köszönhetően összekeverednek. Lélektani szerelmesregény ez is, akárcsak a Hópelyhek a válladon. Abban bízom, hogy az olvasóim legalább annyira szeretik majd, mint Arlene és Hayden történetét. Míg a Hópelyhekben a borderline szindróma volt a pszichológiai szál, Az egyetlen ismerős arcban a nárcisztikus személyiségzavar és a poszttraumás stressz – szindróma kerül előtérbe.

66589854_2513840955305287_4858535033222201344_n.jpg

Egy kis biográfia az írónőről.

Magyar Televízió Navigátor című ismeretterjesztő műsorában, később riporterként dolgozott a Delta című tudományos magazinnál. 2004-től a Sanoma Media Zrt. munkatársa volt, Maxima magaziné is, majd a Meglepetés magazin újságírója. Sztárinterjúkat, riportokat publikál. Jelenleg szabadúszó író és újságíróként dolgozik főként a Meglepetés magazinnak, továbbá a Nők Lapja Egészség, Nők Lapja Pszichének, valamint a kreativírás kurzusokat tart Central Médiaakadémián. 2010 óta foglalkozik női regények írásával.

Az írónő megjelent könyvei:

  • Gyémántfiú (Könyvmolyképző Kiadó, 2010)
  • Smink nélkül (Sanoma Budapest Kiadói Rt., 2010)
  • Fényemberek 1. – A fény hagyatéka (Könyvmolyképző Kiadó, 2011)
  • Fényemberek 2. – A fény árnyéka (Könyvmolyképző Kiadó, 2012)
  • Borostyánkönny – Gyémántfiú 2.(Könyvmolyképző Kiadó, 2012)
  • Smaragdfény – Gyémántfiú 3. (Könyvmolyképző Kiadó, 2013)
  • Fényemberek 3- A fény háborúja  (Könyvmolyképző kiadó, 2014)
  • Meglepetés (Athenaeum kiadó, 2015)
  • Hópelyhek a válladon (Athenaeum Kiadó, 2016)
  • A sokszívű (Athenaeum Kiadó, 2017)
  • A kisemmizett angyal (Athenaeum Kiadó, 2018)
  • Az egyetlen ismerős arc (Athenaeum kiadó, hamarosan, már előrendelhető)

 

ReAd-blog

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://read-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr5514933484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.