2019. júl 09.

Nyuszi élet

írta: Mayerné Répási Adrienn
Nyuszi élet

A három M: Magyar designer, magyar vállalkozó, Magyar Nyúlmentő alapítvány

img_8764.jpeg

Apró, bolyhos, hosszú fülű és imádnivaló. Mire gondoltam?

Egy mentett nyuszira. 

Bizony, egy mentett nyuszkóra, mert van az évnek több olyan szakasz, amikor megszaporodnak a kidobott nyuszik. Már nem csak kutyák kerülnek az utcára sajnos. Az Első Nyúlmentő Alapítvány rajtuk próbál segíteni befogadással, élelmezéssel, orvosi segítséggel, új gazdi találással, ami nem egyszerű feladat és rettentően költséges is. Ezt nem szabad félresöpörni, beszélni kell róla!

Radnóti Mária, egy szerencsés nyuszi befogadója, gondolt egy nagyot és nagyszerű kezdeményezést talált ki. Mária, Portik Zsuzsi segítségét kérte ötlete megvalósításában, aki egy magyar designer tervező és szintén nyúl kedvelő. Létrehoztak egy kollekciót, mely megvásárlásával ezek a cuki bolyhos tappancsok új otthonra lelhetnek, megvásárolhatják vele a napi élelmüket, gyógyszereiket az alapítvány emberei.

Csak egy pólót vegyél, és rögtön tudhatod, hogy egy nyuszi ma boldogan hajthatja álomra a fejét teli bendővel vagy új gazdájánál már.

Mária mesélt saját mentett nyuszijáról, arról, hogyan találtak egymásra Zsuzsival a kollekció kapcsán és a jövőbeli terveikről is.

 img_0234.jpeg

Döme és Feles volt az első nyuszink. Guszti nyuszi adta az ötletet, akit 2018. áprilisában fogadtuk örökbe, miután az előző nyuszink, a drága Döme átugrált a szivárványhídon, akit szintén örökbe fogadtunk. Egy idős nyuszi volt, és sajnos az orvosi kezelés már nem tudta megmenteni. Nagyon megviselt minket, és Feles nyuszinak mindenképp szerettünk volna egy társat, hogy ne maradjon egyedül. Így találtunk rá Gusztira is, aki egy húsvét után vissza lett adva, mert már nem volt érdekes, majd ideiglenes gazdit kapott, és 1 hónap alatt mi lettünk a 3. gazdája. Ez már örökre szól.

img_7631.jpeg

Ekkor jött a felismerés, hogy segítenem kell valahogy a bajba jutott nyulaknak.

Húsvét után sajnos nagyon sok nyuszi kerül az utcára. Minden évben kampányolunk nagyon sokan ellene, de mégis ugyan az a helyzet évről évre. Nem lehet eleget mondani.

Ne vásároljatok élő nyuszit a gyermeknek! Hatalmas felelősség, pénz és idő. 

Ennek ellenére minden évben sok nyuszit megunva 1-2 hét után visszaadnak vagy elengedik szerencsésebb esetben, nem pedig még rosszabb sors vár rájuk.

Hálás dolog mentett nyuszi gazdájának lenni? Naná! Bújik, adja a puszikat, követ, hívásra odajön hozzánk, és kéri a simit. Talán akinek nem volt soha még nyuszija, el sem tudja képzelni mekkora szeretet van bennük.

Hogy miért vágtam bele? Óriási munka az, amit a Nyúlmentés tesz. A gondatlan szaporítók és a meggondolatlan szülők által gazdi nélkül maradt nyuszikat az ország bármely területéről megmentik, fuvarokat szervezve kedves és segítőkész emberekkel karöltve. Kevés szó esik róluk, nem kapnak elég nyilvánosságot!

Mindig is nagyban gondolkodtam, így egy hosszú, hónapokig tartó tervezés következett, mire minden a helyére került. Ezt a pólók minősége is mutatja. Minőség, egyedi tervezés, tartósság jellemzi.

65442954_634807970326786_8388278438569443328_n.jpg

Szeretnék segíteni nekik bárhogyan, a saját eszközeimmel.Az elgondolás az, hogy miközben az emberek egy aranyos kis pólót kapnak, elmondhatják, hogy ha még csak keveset is, de segítettek a nyúlmentésnek. Hiszen sok kicsi sokra megy.

Könnyen egymásra találtatok Zsuzsival?

Szerencsével határos módon találtam egy nagyon rugalmas és tehetséges tervező hölgyet rögtön, aki az első beszélgetésünk után már tudta mit akarok, tökéletesen működik az összhang közöttünk, ugyan azt akarjuk. Ő Portik Zsuzsanna, grafikus. 

Zsuzsi így nyilatkozott a miértekről.

Azért tetszik ez az együttműködés, mert ez elsősorban nem a pénzről szól. Olyan szervezetnek igyekszünk segíteni, akiknek eddig nem nagyon volt szavuk. Nem igazán voltak az emberek köztudatában. Én pedig szeretek kiállni jó dolgok mellett, és nem sajnálom erre az időmet. Nekem is egy mentett kutyusom van, átérzem ezeknek az állatkáknak a sorsát. És mi emberek igenis felelősek vagyunk. Tehetünk értük!

Honnan az ötlet a pólók mintájához? Mi jellemzi a munkáidat Zsuzsi?

A tervezés folyamán hétköznapi dolgokból vettem az ötletet. Nekem is volt nagyon régen egy nyuszim. Például ő is szeretett belebújni a virágcserépbe. De ihletett ad a többi nyuszis gazdi képe is sokszor. A munkáim során hatnak rám azok, amik körülöttem történnek. Szociálisan érzékeny vagyok, ezek valamilyen szinten tükröződnek a munkáimban is. Szeretem a szép dolgokat, és igyekszem mindig valami egyedit alkotni. Amiből azért kiérezni a saját stílusomat.

 65422272_634808000326783_8115733325932396544_n.jpg

Mindenkinek készülnek a pólók, akik szeretik a nyuszikat, szeretne segíteni valahogy a bajba jutott állatoknak. 

Támogassuk a nyulakat és az alapítványt, vásárlásunkkal. Vásároljunk egy pólót, aminek egy bizonyos összegét átutalják a Nyúlmentő Alapítványnak. Nekünk csak egy póló, a nyuszinak viszont egy új család vagy egy egész heti élelme!

Hogy hol tudtok rendelni ezekből a klassz támogató pólókból? Hát itt.

 

Érdemes körülnézni, mert nagyon cuki mintákban kapható. 

Első Nyúlmentő alapítvány munkáját pedig itt tekinthetitek meg:

https://nyulmentoalapitvany.hu/

https://m.facebook.com/elsonyulmentoalapitvany/

ReAd-blog

65605180_634808060326777_2068698808031641600_n.jpg

52392486_555514311589486_3490363597534527488_n.jpg

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

Kitekintő