Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

Élni másként-Süsü imádó kisfiú és családja

Anyák, akik mertek nagyot álmodni- Élni másképp blog írója, Anikó

2019. március 27. - Mayerné Répási Adrienn

 

54519678_364068350988482_8746750642615222272_n.jpg

Hétköznapi hősökről kevés szó esik. Pedig nagyon kellene! Anikó egy közülük. Két kisgyermeket nevelnek, közben próbál önmegvalósítani, boldog lenni, blogot vezet és ezer más dolgot véghez visz egy nap. A blogját magam is szívesen olvasom, Elfogadást tanít, azt, hogy a másság nehéz, ám olykor szép pillanatokat okoz. Hogy mennyi boldogságot ad egy beteg kisfiú. Ez a blog az Élni másként.  Anikó egy olyan nő, akire felnézek és roppant büszke vagyok! Remek írásait érdemes figyelemmel kísérni. Ma tőle kértem egy interjút!

- Bemutatnád magad és családod? Kik vagytok, mit tudhatunk rólatok?

Legyen annyi publikus, hogy Anikó vagyok. Két gyermek anyukája. Kislányom 9 éves, egészséges. Peti 11 éves, down, több járulékos betegséggel.

- Blogot vezetsz kis családod mindennapjairól. Mikor ért meg benned a döntés, hogy belevágj? Mit szólnak a gyerkőcök, a közeli hozzátartózok ehhez?

Több dolog volt az oka. Egyrészt ismerősök biztattak, hogy erőt adhatok másoknak vele. Másrészt nagyon kíváncsi voltam, hogy más is így érez-e, ha speciális gyermeket nevel, ugyanolyan mélységekbe és magasságokba repül-e, mint én? Harmadrészt, szerettem volna általunk, élő embereken keresztül bemutatni a másságokkal teli hétköznapokat.

A lányom tudja, hogy Petiről írok. Nem izgatja még ez a rész, még a játék az ő világa.

Nagyon kevesen tudják a családból, hogy írok, de ők támogatnak.

 - Blogot vezetsz és aki kiáll az emberek elé, olykor negatív visszajelzést is kap. Hogy bírod lelkileg a negatív visszacsatolást? Gondolom azért nagyrészt pozitív hozadéka van a blognak. Milyen pluszt ad az életedhez?

Általában a negatív visszacsatolás lepereg, vagy kiírom magamból. Mindannyian mások vagyunk, így nekem is el kell fogadnom a reakciókat, mert az én életemet én élem. Más pedig a sajátját.

Napi szinten a blog mit ad? Inkább a Petivel való történtek adnak sokat. Az apró szösszenetek a blog oldalon, a folyamatos mosolyt varázsló apróságok. Az én blogom nagyon pici. Még halad az útján. Voltak nagy dolgok azért, színészeket, jeltolmácsot ismerhettünk meg, rendkívüli emberekkel beszélgethettem általa...

Legjobban az tenne boldoggá, ha több, sorstárs anyuka találhatna munkát, ha a blogom megértethetné másokkal, hogy nekünk a munka, a kilépés a fogyatékosság, másság rutinjaiból mennyit adhat lelkileg. Hogy nem kell tőlünk, szülőktől félni. Mi szeretnénk dolgozni. De csak napi 3-4 órát tudunk vállalni. A mi gyerekeink nem repülnek ki. Nem kötnek házasságot, nem lesz gyerekük. Ők egy életre hozzánk vannak "láncolva" és ez nem egészséges...

Úgy gondolom, ösztönösen érzem, hol a határ. Javarészt Peti érzelmeiről és az enyémekről szólnak. Úgy, ahogy megtörténnek a dolgok, úgy ahogy érzelmileg megélem.

Nem hazudok. Ez se nem rózsaszín pónis történet, se nem pokoli színdarab. Rengeteg értést hoz elő az életem. Azt ki kell írnom, különben megfojt. A hitelességemre ügyelek, azaz nem adom el magunkat 5 perc hírnévért.

55480114_2391626444453266_5726532178393694208_n.jpg

- Mi az, amit el szeretnél érni a bloggal? Ami boldoggá tenne?

Ez nem is könnyű kérdés. Már nem tudom, mit akarok elérni, mert többoldalú. Talán Peti által a down szindróma egy arcát sikerült bemutatni és a diagnózis mögé egy kisembert állítani. Talán elhinni akarom, hogy az én életem is teljes értékű. Az elmémben itt a végső cél, de ehhez sok szerencse és pénz kellene.

Ami engem tenne boldoggá, az egy élhetőbb terű lakás vagy kisház. Ez tenne igazán boldoggá. Egy normális nagyságú konyha van benne, ahol az önállóságot jobban tudnám Petinek tanítani. Jelenleg egy szobában van a nappalink, a hálónk, az étkezőnk. Ez nem kesergés. Ez tény és rengeteget számítana a jövőnk szempontjából. Engem ez tenne boldoggá, ha ezen változtatni tudnék...

- Mennyire nehezek a hétköznapok, hétvégék? 

A legnehezebb, hogy szinte egyedül vagyok a két gyerekre. Hogy a lányom és fiam igényeit a lehetőségeimhez képest ki tudjam elégíteni, vagy egyáltalán észrevegyem ezeket. Nehéz, hogy mindig csak én vagyok a háttértámogató, nincs egy nagyszülői hétvégéjük, egy nagyszülői nyaruk, csak én. Ez pedig hatalmas felelősség, és ezért teher. Nem eshetek ki a körforgásból és nincs támaszom és nincs feltöltődési időszakom. Ez mentálisan zűrzavart okozhat.

- Peti egy tündéri kisfiú. Mennyit ért, érez meg az emberi gonoszságból, az előítéletekből?

 Peti nem érti a gonoszságot. Ő azt is jóra fordítja. Ha nevetve gúnyolják, ő azt hiszi játszani akarnak vele. Érzi, hogy más. Látja, hogy a gyerekek másként játszanak, de nem érti még, ő miért nem képes erre.

54729021_269913450585431_975212486795984896_n.jpg

- Eperke, a kislányod hogyan éli meg a dolgokat, Peti másságát, a te nehézségeidet, az emberek visszajelzéseit?

Úgy gondolom egy 9 éves kislány lelke még nem érett ennek a helyzetnek a tényleges megértéséhez. Szereti a tesóját, de látja a másságát. Ezért ez benne is káoszt okoz, hiszen a napi rutinunk sem teljesen átlagos. Hiányzik a lányomnak egy egészséges tesó. Ugyanakkor tanítja és támogatja Petit. De! Peti miatt behatárolt a mozgásterünk, hiszen pelusos 11 évesen, a játszón emelnem kéne, ami már nem megy. Azt is tudja, mit ehet és mit nem Peti az összetett felszívódási zavara miatt. Úgy gondolom, a lányom lelke érzelmi részen nagyon sok mást kapott a 9 éve folyamán, de nem tudom, ezt mikorra érti meg.

- Mit gondolsz, hogyan lehetne már egész kicsi korban elkezdeni a legjobban, legoptimálisabban a gyerekek érzékenyítését? Hogyan ismertessük meg a gyerekekkel a másságot, ezeket a betegségeket?

Az érzékenyítést bölcsis korban kellene elkezdeni és folyamatosan láthatóvá tenni a speciális gyerekeket, mert ebben a korban még nem más, a más. Az a röpke 2 perc, amikor egy anyuka és gyermeke találkozik egy eltérő gyermekkel, nem elég a teljes elfogadáshoz. A legfontosabb, hogy a szülők se féljenek. A másság, a fogyatékosság nem fertőző betegség. Az elfogadása azonban mindenkinek más távú folyamat. Adjon esélyt. Ismerje meg a gyermek személyiségét, az anyukát, előítélet nélkül!

 - Mi az, ami téged kikapcsol, segít az utadon? Mi visz előre!

Néha egy jó könyv.

De legfőképpen az anyai öntudatom visz előre.

Én a valóságban, a face to face kommunikációban hiszek. Engem egy felnőtt társasága, aki áldoz rám egy órát, már feldob. Megszoktam a magányt. Hiszen napi 3 órám van gyerek nélkül. 11-kor megyek Petiért és onnan már pörgés van. Nincs váltótárs. De nem vagyok sem megkeseredett, sem megtört. Én már 5 perc más élménytől is hetekre szóló energiát tudok kapni.

11 év itthonlét sok mindenre megtanít, sok mindent tényleg másként értékelsz. De! Petit nem adnám semmiért. Minden paradox helyzetünkkel együtt, ő hozzám tartozik. A pelenkájával, ételallergiáival és az összes betegségeivel együtt. A részemmé vált, nem elkülöníthető, de - persze - fárasztó. Hiszen 30 kg-os testet emelgetek, hiszen pelenkában éri a hormonális változás.

De ő a fiam. És úgy szeretem, ahogy van! Ahogyan a lányomat is. De az egyensúlyt kettőjük igényei közt megtalálni a legnehezebb.  Ja, hogy nem vagyok itt sehol? De. A könyvek világa nekem a menekülés szigete. Amikor beszippantanak és ott élek a szereplőkkel...

Élni másképp-Mindownnap blog és facebook

54516259_627671797645819_6173060033870299136_n.jpg

-Mayerné Répási Adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://read-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr8614718991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.