2019. júl 18.

Az élet írta

írta: Mayerné Répási Adrienn
Az élet írta

adult-1869001_640.jpg

Van, amikor úgy érzed, minden szép és jó, a helyeden vagy. Amikor elérendő céljaid vannak és boldognak érzed magad. Majd valami történik, ami az eddig fontosnak vélt álmokat, célokat megvétózza. Ami korábban fontosnak tűnt, már nem az. Amikor kétségek között vergődsz. Amikor se éjjeled, se nappalod…

Napok óta ülök e cikk fölött, újra és újra belekezdve. Kikívánkozik. Hiszen nem tartozik másra, csak az én érzéseim tükrözi, így bezárom. Magánügy. Vagy mégsem? Nem bírok csendben maradni. Talán ezek a szavak másokra is hatással lehetnek. Talán másnak jókor jön pont e pár sor, az érzéseim, a történetem. Valaki lehet hasonló előtt áll vagy ugyan így járt, mint én és rosszul érzi magát. Más e irományom hatására elindul végre az orvoshoz. Ki tudja? 

Női sors. Az élet írta.

Újra megnyitom az oldalt és írni kezdek…

Fáj. Már nem napok óta, hanem hetek óta. Első körben csak néha és kicsit, majd egyre jobban, többet, hosszan. Nincs benne csomó, sem gödör, semmi rendellenes, csak a fájdalom. Erőt veszek magamon és kérek egy ultrahang időpontot magánban, mert máshogy heteket kell várni. Valamitől csak fáj. Férj is győzköd, menjek. Jól van.

Első körben a doki is nyeglén kezel. Fiatal vagyok, mit akarok én itt? Mintha a kor kizáró ok lenne. Valaki csak akkor lehetne beteg, ha túl van élete delén...Mintha válogatna a nagy betűs RÁK. Mondom fáj. Jól van, megvizsgál. Ott lát valamit. A másik fáj. Nézi azt is. Ott is van valami, meg ott is. De az nem fáj. Hát akkor is ott van még valami. Megnyugtatásképen menjek el mammográfiára. Biztos semmiség, de jobb félni, mint megijedni. Nagy nehezen találok egy helyet többszöri telefonálgatás után, ahol nem hajtanak el fiatal koromra hivatkozva és fizetni sem kell csillagászati összegeket. Mert ha fizetsz, rögtön van hely. Talán ilyenkor ez sem számít, csak túl legyél rajta minél hamarabb és bizonyságot szerezz a rosszról vagy a jóról. Fizetnél bármennyit, hogy tudd, jól vagy. Végül mégsem a fizetősre jutok be hamarabb, egy másik helyen előrébb kerülök a sorban. 3 hét várakozás. Nem olyan sok az.Vagy mégis? Nem lehetek ideges. Biztos semmiség. De mi van, ha mégsem? Mi lesz velem? Velünk? A gyerekekkel? Csiga lassúsággal telik az idő, nehezen rágom magad át ezen a három héten. Sosem volt még valami ilyen hosszú. Már nem tudok enni. Sem más dolgokkal foglalkozni. Már semmi sem fontos, csak ez. Beleeszi magát a gondolataimba. Az alvás is nehezen megy. Éjjel órákon át tépem magam, majd elalszom, öntudatlan mélységbe zuhanok végre. Nem számít semmi, csak legyek túl rajta végül. Tudjam. Elmondhatom valakinek? Talán egy marék embernek elmondom ijedségem okát. Nem sokaknak. Az ember nem veti csak úgy oda, hogy lehet, nagy baj van. Vagy igen? Nem érzem ildomosnak. Sem mosolyogni. De ijedt sem lehetek. Nem érezhetik rajtam, nem láthatják idegenek, sem a túl közeliek. Tartanom kell magam. Hiszek benne, hogy nincs baj. De mi lesz, ha mégis? Csak befészkeli az agyamba magát. Végül eljön a nap. Elindulok. Mammográfia letudva. Gyors volt és kedves, aki csinálta. Fájt a vizsgálat, de ez semmi ahhoz képest, ami az után jön, ha baj van. Kibírok ennyit. Újabb ultrahang egy doktornővel. Rám sem néz, már csinálja is. Nincs részvét, megértés, kedvesség, elfogadás. Neki csak a sokadik vagyok. Nem folyhat bele, nem érezhet együtt mindenkivel. Futószalag. Jut eszembe a szó.

Minek jöttem? Mert küldtek és fáj. Nincs baj. Nincs rák. Kérdeznék még, mi a teendő a fájdalommal, de arra már nincs idő, kiterelnek. Túl vagyok rajta legalább. Szerencsére nem rák. Leteszem a mázsás súlyt magamról. Bár a fájdalom és a kérdéseim maradtak…

Mire vártam, piros szőnyegre? Dehogy. Csak egy kis emberségre. Neki a sokadik voltam. de magamnak az első. Lett volna még kérdésem. Megnyugodtam, de nem teljesen. Ez van. De legalább nem RÁK!

Mindenhol azt hallani, hogy megelőzés, szűrővizsgálatok, menj az orvoshoz, ha baj van, ne halogasd. A másik részről meg nem értik mit akarsz, nincs időpont, fizess, ha akarsz valamit, fiatal vagy... Nem értem!

Tudom, hallgassak. Szerencsés vagyok. Nem Rák! Legalább újra tudok mosolyogni a sok rossz után. Megmaradok a családomnak és titeket is fárasztalak még a soraimmal...De akkor is! Valami bennem ragadt. Egy rossz érzés. Kételyek. Az idegesség. De már tudok újra előre nézni. Már újra van íze az ételnek. Tudok ismét mosolyogva a jövőre gondolni. Megláttam, megértettem, mi a fontos az életben.

ReAd-blog

woman-570883_640.jpg

 

 

Szólj hozzá

Anyukás tartalom